2007 áprilisában ifjabb dr. Simonyi Károly neve ismertebb lett apjáénál (házi feladat utánanézni, most nem vesszük elő), amikor is a milliárdos szoftverfejlesztő lett az ötödik űrturista, és a második magyar az űrben (bár sajnos amerikai színekben). Akkori tudósításainkban megemlékeztünk a magyar rádióamatőrökkel folytatott rekordkísérletéről és a magyar diákokkal való rádiókapcsolatáról is, amikor huszonnyolc év után először hangzott magyar beszéd Föld körüli pályán.

Mindenki Csárlsza nagyon odavolt a repülésért, ami eddig valószínűleg mindenkire igaz, aki fent járt, de ő lesz az első űrturista, aki másodjára is felmegy (biztos fájlalta, hogy nem lehetett se az első űrturista, se az első magyar, bár a kettőben együtt már első). Simonyi várhatóan a Szojuz-TMA-14 űrhajóval indul 2009 tavaszán a Nemzetközi Űrállomásra (szokás szerint egy váltás legénységgel). Előtte még idén október 12-én Richard Garriott indul a Space Adventures cég szervezésében (ők szervezték az összes űrturistautat, egyelőre monopolhelyzetük van). Richard apukája NASA-űrhajós volt, ő maga pedig többek között az Ultima számítógépes játék-sorozat alkotójaként vált híressé és persze gazdaggá.

Az, hogy egy ügyfelünk újra repül, megmutatja a világnak, hogy az űrutazás tényleg egy csodálatos, lenyűgöző élmény [szerintem pedig azt, hogy a kliens megteheti - szerk.]. Az is kiderült, hogy a többször repülő ügyfelek miatt piac nagyobb a vártnál.  Gratulálunk Charles-nak a kereskedelmi repülések iránti töretlen elkötelezettségéért [gondolom úgy érti a "gratulációt", hogy megköszöni az újabb befizetést és az ezzel járó reklámot - szerk]. Nagyon várjuk, hogy segíthessünk előkészíteni a 2009 tavaszi küldetését.

Eric Anderson, a Space Adventures elnök-vezérigazgatója

Simonyi október 6-án telefonkonferencián tájékoztatta a világ újságíróit. Egy magyar újságíró (aki rádióamatőr is) is kérdezett tőle, innen tudjuk, hogy nagyon megtetszett neki a rádiózás, és szeretne a következő útján sokat forgalmazni, az előzőnél szervezettebben (ezt nem tudjuk pontosan hogyan/mire értette). A tudományos programjáról még nem sikerült információt szereznünk.

Charles honlapján (www.charlesinspace.com) még nem találtam infót a következő útjáról...

Forrás:

http://www.spaceadventures.com

http://www.spaceadventures.com

A bejegyzés trackback címe:

https://cydonia.blog.hu/api/trackback/id/tr49701211

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Radar · radar.blog.hu 2008.10.07. 15:19:19

A telefonon érdeklődő újságíró-rádióamatőr kollegát igyekszünk utolérni és meginterjúvolni.

Terveink szerint ez alkalommal sem marad ki a rádiózás :-)

Érdekes sztori, amiről anno nem tudtam, hogy Simonyi meg akarta javítani az ISS rádióamatőr átjátszóját, amihez mindössze egy laptopról új szoftvert kellett volna letöltenie a rádióba, de nem adtak neki gépet. (Az átjátszó arra jó, hogy a földi amatőrök adását visszasugározza más frekvencián, és így távoli amatőrök is beszélhetnek egymással, és gyakorolhatják az űreszköz-követést). Kívánjuk Károlynak, hogy ez alkalommal több szerencséje legyen az oroszokkal!

Milánka 2008.10.07. 19:23:21

Hadd menjen... szerintem jól teszi, hogy nem egy bahreini kaszinóban k.vázza el ugyanezt az összeget, mint a hasonló vásárlóerővel rendelkező emberkék.

wing · http://jezusszive.crpl.hu 2008.10.07. 19:31:48

Ahh, felesleges ez a cinikus hangnem. Másrészt amerikai-magyar színekben repült, a felvarróján ott volt a magyar zászló is.

Nem vagyok az a naiv békeharcos meg nyámnyila, de szerintem örülhetünk a sikerének együtt. Igaza van Milánkának, Simonyi legalább nem a Ferrari-parkját bővíti meg hasonlók, mint a többi, hanem egy érdekes és értelmes dologra fordítja. Szerintem ezzel semmi baj nincs.

2008.10.07. 20:42:19

Én személy szerint nagyon szeretem őt, és nagyon büszke vagyok rá. A cinikus kifejezés értelmét én is megkérdőjelezném.

gonnaburninflames 2008.10.07. 23:09:04

"[szerintem pedig azt, hogy a kliens megteheti - szerk.]"

"[gondolom úgy érti a "gratulációt", hogy megköszöni az újabb befizetést és az ezzel járó reklámot - szerk]"

Tipikus magyar mentalitas; buszke lehetsz magadra, es elmesnek velt megjegyzeseidre. Pusztan szanalmas.

Horvai 2008.10.07. 23:46:28

Szerintem a szerkesztői megjegyzések nem magyar mentalitásból, hanem az oldal jellegéből, szabad újságírásból adódnak. Simonyi éppúgy örülne, ha mindenki megtehetné az űrbe való kijutást, aki szeretné.
Viszont érdemes lenne azzal is foglalkozni, hogy nem csak úgy utazgat. A világűrben történt "ellazulások" (értsd: súlytalanság) közben a tudományt is támogatja: a honlapja januári közlése szerint 20 millió dollárt ajánlott fel egy óriástávcső megépítésére. Az űrutazása során folytatott tudományos programja és itthoni előadásai, stb. miatt emiatt éppúgy tiszteletre méltó a tevékenysége.
(És vállalom, én is adnék 20 milliót távcsőre, ha megtehetném - nem tehetem meg, ő megteheti, és ami nagy szó: meg is teszi.)

Loga 2008.10.07. 23:48:37

Én is mennék a helyében, remélem, egyszer meg is tehetem.

Hajrá!

Hihetetlen lehet a Földet két szemmel gömbnek látni, elképesztő élmény lehet a KINÉZNI Föld felől KIFELÉ.

Szimpatikus, hogy van olyan milliárdos, aki egyrészt nem csak megkeresni tudja a milliárdokat, hanem elkölteni is, és ezutóbbit nem olyanra, amiről megmondták neki, hogy jó és sokat ér (pl. gyémánt-mobil, szuperluxus-kocsi, további gyökér faszságok), hanem egy... hát mit is mondjak erre...

Nekem ez zarándokút lenne, ember mivoltom megnyugtató jelentéktelenségével, ártatlanságával való szembesülés.
És így tovább.

Az icike-picike kis irigy magyar kishangya meg valahonnan Európán túl, a Balkánon, na mit csinálna?

Hát haragudna rám. :)

faszkere'k 2008.10.08. 06:00:01

vajon zoldet felcsempeszne, kib@$%nak az urbe a zsilipen keresztul? en beszivnek sulytalansagban es csak neznek ki a fejembol h mia f@$% van.

a magyar kishangyak nem tudjak milyen szerencsesek... finom hazi kenyerbol cipelik haza a morzsat, amig az amerikai kishangyaknak csak az eloreszeletelt, tartositott s%@r jut. ami meg nem is morzsal rendesen...

Radar · radar.blog.hu 2008.10.08. 09:32:08

Az is bizonyára tipikus magyar mentalitás, hogy beírsz egy kommentet csak azért, hogy fikázd a szerzőt, de értelmi hozzászólást nem tudsz tenni.

"gonnaburninflames 0 postot írt és 68 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban."

Egyébként a cinizmus nem Simonyi útjának szólt, hanem azoknak a nyilatkozatoknak, miszerint ez egy hűde önzetlen dolog. Nem írtam, de Simonyi azt nyilatkozta még, hogy szeretné ezzel motiválni az embereket a kutatói-mérnöki pályára,( a kereskedelmi űrrepülés felvirágoztatása mellett). Ez nyilván mind igaz, nem kétlem a jó szándékát (l.Horvai kollega megjegyzését), de azért szerintem a fő oka az, hogy jól érezte magát.

Az erről eszembe jutó történet az, amikor a 99-es napfogyi után egyik gyerek megszólalt: most már értem miért járnak el a napkutatók a világ minden tájára ezt nézni, tucatszor... (a koronográfok meg a SOHO korában).

A figyelmes olvasó azt is észrevehette, hogy megemlékeztünk a magyar vonatkozású programjáról (amihez anno némi közünk is volt, és leközöltük, hogy magyarul beszélt meg magyar zászló meg miegymás), és a tudományos program ismertetését várjuk... amíg az nincs, meg a honlapja is üres, addig hadd legyek cinikus. Akinek nem tetszik, ne olvassa.

A fikázni vágyó olvasóknak meg ajánlom pl az SG.hu portált. Lásd az előző repülésről szóló cikk kommentjeit:

www.sg.hu/cikkek/47573/zajlik_charles_simonyi_kikepzese
Idézet: "Charles kb. annyira magyar, mint az inteles Andy Groove - magyar származású, ősrégi amerikai állampolgár. Egy megbízható ismerősőm szerint nem is beszél magyarul..."

Radar · radar.blog.hu 2008.10.08. 09:37:04

Horvai kollegának köszönjük a hírt, elsiklottunk mellette.
Pótlásként itt a link:

www.charlesinspace.com/press/LSSTC-06%2028DEC07%20FINAL.pdf

UI. ha a 20milkát te is befizeted majd egy űrtávcsőre, mi vállaljuk, hogy címlapon leszel egy hétig. (Az árról majd egyeztetünk.)

gonnaburninflames 2008.10.08. 13:25:32

Kedves Radar,

Nem a szerzot fikaztam, hanem az irast es a felsoros cinizmus mogott ertelmezheto tartalmat, "Bezzeg o megteheti!". Az, hogy ez felreerthetoen lett megfogalmazva, azzal kapcsolatban meg ha akarnek se tudnek felelosseget vallalni.

Koszonom, hogy leirtad/reszletezted a szerkeszto megjegyzeset, most mar jobban felvilaglott (szamomra) hogy mire gondoltal.

Az SG post szvsz nem vag ide; amennyire hallottam Simonyi ha torve is, de beszel magyarul. Az "ismerősők" pedig mindig jo kis urban legendet meselnek szoval en nem keritenek tul nagy jelentoseget ennek.

OFF
Bepostolni az aktivitasomat szerintem boven felesleges, a kinek nagyobb a futyije jatek, azaz ki miota van itt ertelmetlen.

Csak a tenyek kedveert, gondolom nem kell magyarazni az alabbi ket sort:
blog.hu/user/2002
blog.hu/user/16919

Mindezek mellett, attol, hogy 68 (most mar 69...) hozzaszolasom van a bloghun, meg konnyen elkepzelheto, hogy mashol tobbezer, meg ugy altalanossagban veve is lehet hogy regebb ota rontom az internet levegojet, mint te. ;)

ON

Hartree-Fock Cares · http://cydonia.blog.hu 2008.10.08. 14:49:56

Beszeljuk meg Charles-al, hogy tamogassa a fiatalos magyar urkutatoi nemtommit, es posztoljon egy rovidet nekunk, amig font van! Vagy legalabb vigyen magaval egy cydonia.blog.hu feliratu papirost, es lobogtassa a kamera elott. Komolyan mondom! GB, rakattanjak a temara, vagy sznalmas?

alva 2008.10.08. 15:45:53

Ha angolul nyomnátok akkor szép kis reklám lenne...
Magyarországon meg már úgyis mindenki titeket olvas ilyen témában. Jelentkezzen itt, aki nem!

gaius baltar · http://cydonia.blog.hu 2008.10.08. 15:52:41

HFC: szerintem jol hangzik, bar en inkabb badge-t terveznek neki, regen a gemma-nak csinaltunk ilyesmiket.

esetleg tervezhetnenk cydonia polot, amit odaajandekozunk. sot, esetleg olvasoknak is osztogathatnank valami modon.

alva: egyszer regen probaltuk angolul egy poszt erejeig (lol), de sajnos meg a magyarra sincs eleg idonk...

Radar · radar.blog.hu 2008.10.08. 20:11:18

Alva: Azért ne felejtsük el a többi hasonló témájú portált, minden tiszteletem az Űrvilágnak pl. (szintén szabadidőben készül, és rendszeresen frissül) - mi inkább azért csináltunk újat, hogy a magunk módján lehessen, érted mire gondolok :-)

Egyébként, mint már írtuk párszor, cikk-szerzők jelentkezhetnek! Akár egy-egy cikk erejéig is.

HFC: egy email-es interjút tényleg csinálhatunk vele, amig fent van, ez ugyanis bővebb, kifejtősebb lehet, mint amit rádión tudunk (ott max tíz perc van). Emellett persze dolgozom a rádiózáson is.

Póló, hm, akkor logó-pályázatot is ki kéne írnunk (feltéve hogy jobban sikerül, mint a név-választó pályázatunk)

Radar · radar.blog.hu 2008.10.08. 20:19:32

gonnaburninflames: azért vagyunk blog, hogy megmondogassuk, ami jólesik, kommentben meg főleg, te is megmondtad, én is, most kvittek vagyunk.

Egyébként mi a baj azzal, hogy ha valakinek fáj az, hogy ő megteheti? (Nem mintha erre gondoltam volna elsősorban, de erre is) Vannak emberek, akik talán jobban megérdemlik, de az ő (legalább annyira fontos, és témába vágóbb) munkájuk nem ilyen jövedelmező. Lehet azzal jönni, hogy ki hány milkát adományoz jótékony célra, stb, de azért ne felejtsük el, hogy az nekik zsebpénz, még annyira se érzik, mint ha én adok kétszázat a hajléktalan újságért. (Erre vonatkozóan van egy rész az újszövetségben, a templomi adakozókról szóló példabeszéd.)
Ettől függetlenül kívánom Charlesnak, hogy menjen fel minél többször, mert tényleg látok rá esélyt, hogy az űrturizmus az egyik mozgatója a jelen/jövő űr-fejlesztéseinek.

Gaius Baltar · http://cydonia.blog.hu 2008.10.08. 20:59:44

radar szerintem kezded kicsit tulporogni a temat.

egyebkent nem tervezem logopalyazat kiirasat, miert is kene ilyet? illetve milyen nev-valaszto palyazatrol irsz? emlekeim szerint csak eldontottem, hogy ez lesz, es kesz.

Radar · radar.blog.hu 2008.10.09. 07:19:44

mintha anno a Cydonia helyett akartál volna egy magyarabbul hangzó nevet, nem?

Radar · radar.blog.hu 2008.10.09. 07:20:30

ja, amúgy igen, szómenésem volt, tudom, inkább cikket irjak ilyenkor.

OmegA404 (törölt) 2008.10.09. 10:13:09

Pedig exelt is lopták.... nem?
Amúgy inkább űrhalyozon, mert annak legalább van értelme.

Sleepy Gonsales 2008.10.22. 23:00:26

Álmom megnyerni a lottóötöst, abból felmenni, majd hazajönni szegényen :-)
Ááá, a mostani lottóötös erre nem elég...
süti beállítások módosítása