A magyar UNIX portálon található egyik blogban találtam eme megemlékezést a halasi marsjáróversenyről, a történet elejét pofátlanul le is nyúlom. A többit az eredeti beszámolóban olvashatjátok.




Ott voltunk, még ha nem is mozogtunk sokat. Volt aki még kevesebbet mozgott mint mi és van aki (azt hiszem) egyáltalán nem is mozgott volna nélkülünk.

<kitérő>
Mi is ez a Magyarok a Marson?

Ez egy verseny. Célja a Magyar diákok (14-28 vagy valami ilyesmi a korhatár) tehetségének felkutatása és akcióra bírása. Igen, természetesen ezért nem tud róla gyakorlatilag senki, az ilyenre nincs igénye a mélyen tisztelt médiának.

A szervező Sipos Attila, aki a versenynek helyszínéül szolgáló intézmény a II. Rákóczi Ferenc Mezőgazdasági, Közgazdasági és Informatikai szakközépiskola tanára.

Adott egy marsi terep, amely főbb paraméterei pontosan definiáltak (méret/max lejtő/ tereptárgyak száma és mérete). A feladat évről évre más. Az első alkalommal egy fém tárgyat kellett megkeresni és mintát venni a homokból. A második alkalommal e-kockákat kellett aktiválni. Most pedig vizet kellett (volna) gyűjteni.

A Mars fölött kering egy műhold, ez konkrétan azt jelenti, hogy a tornaterem padlóján van a pálya, a mennyezeten pedig egy nagy felbontású webkamera. Két bázisa lehet minden csapatnak, egy alfa(marsi) és egy földi. A kettő között (amennyiben van kommunikáció) 20-45 mp (változott az évek során) késleltetést kell szemmel láthatóan beiktatni. Ezek ugye arra ösztökélték a csapatokat, hogy mesterséges intelligenciákat próbáljanak csinálni, amelyekkel csak ritkán és akkor is célratörően lehet kommunikálni (útvonal, parancs queue, stb). A járműveknek önhordóaknak és vezeték nélkülieknek kell lenniük (bennük azért lehet vezeték).
A küldetés 30-45 perc, a csapatok a földibázison a valóságban vizuálisan el vannak szeparálva. A bázisokon van áram és hálózati összeköttetési lehetőség.

Idén lehetett nevezni egy másik küldetésre is, amely célja egy vonalkövető autó építése volt. Részletes leírás itt található.

</kitérő>

Mi vagyunk a Mars Mining Corporation (MMC).

 

Tovább a teljes beszámolóra (érdemes).

A bejegyzés trackback címe:

https://cydonia.blog.hu/api/trackback/id/tr2479820

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása