A lengyeleket alapból igen kedvelem, kedves emberek, jó csajok, jó kaják és közepesen ronda nyelv jut mindig eszembe róluk. A polák diákok teljesítményétől mindig is le voltam nyűgözve: robotépítő versenyeken vesznek részt, az ESA műholdépítő műhelyében, az SSETI-ben is részt vállalnak, lelkesek, nem utolsósorban tehetségesek. Tették mindezt eddig úgy, hogy jogi (ergo anyagi) keretük az ESA felé gyakorlatilag nem létezett, maguknak kellett minden fejlesztésre a pénzt előteremteni. Ha hazai diák-kutató olvassa ezt, bizonyára tudja milyen nehéz feladat ez, még akkor is, ha adott ország űrkutatási irodája elkötelezetten próbálja támogatását adni (itt most tényleg nincs irónia).

Ezért nagyon megörültem, amikor azt olvastam nemrégiben, hogy aláírták az ESA (egyik) előszobájának tartott PECS (Plan for European Cooperating State) szerződést az Európai Űrügynökséggel. A két idióta iker ámokfutása után valószínűleg a relatíve normálisabb vezetésnek köszönhető megállapodás évi 1 millió eurót fog lengyel kutatóknak, diákoknak juttatni, valamint résztvehetnek Európa űrkutatási, emberes űrhajózási, telekommunikációs, navigációs és technológiai kutatási és fejlesztési progjamjaiban.


Ez volt tavaly szemtemberben


Talán ennek örömére végre sor kerül a második lengyel-magyar űrkutatási konferenciára Varsóban?

A bejegyzés trackback címe:

https://cydonia.blog.hu/api/trackback/id/tr47474229

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása