Hóvihar - a szovjet űrsikló (I. rész)
2007.07.27. 10:30
A 80-as évek óta az amerikai űrsiklók a technológia és az emberi tudás egyfajta szimbólumává váltak, annak ellenére is, hogy immár egyre többen monumentális, de elhibázott koncepciónak tartják. Az utca embere is jó eséllyel megnevez egyet-kettőt közülük (a Challengeren kívül). Ehhez képest szerintem kevesen tudják, hogy a szovjetek is megépítették a maguk űrsiklóját, és az az űrbe is eljutott - egyetlen egyszer. A Szovjetunió széthullásával, ahogy a szovjet űrkutatási potenciál jelentős része, az űrsikó-program is az enyészeté lett, a koncért pedig cégek pereskednek, vagy egyszerűen hagyják elpusztulni.
A 70-es évek elején az USA lényegében győzelmet aratott az űrversenyben a Hold meghódításával. A szovjetek óriásrakétája, az N-1 tökéletes kudarc volt, az amerikai Saturn-V viszont hibátlanul teljesítette mindegyik startját. Ennek ellenére az amerikaiak abbahagyták az Apollo-Saturn rendszer fejlesztését, és valami egészen újba kezdtek - űrsikló-építésbe. A szovjetek sem akartak végérvényesen lemaradni, és ők is elindították a saját űrsikló-programjukat, manapság közismert nevén a Burán-programot. Az amerikaiakhoz hasonlóan ők is nagy fantáziát láttak a teljesen újrahasznosítható, nagy terhet szállítani képes űrhajóban. Jelentős részben katonai fantáziát, valamint költséghatékonyságot.
Az újrafelhaszálható űrhajó terve már 1965-ben felvetődött a Szovjetunióban, ez volt a Spiral/BOR program. Az akkori szovjet elképzelés a kisméretű "űrcsónak" volt. A fejlesztések leálltak 1969-ben, de 1974-ben, a Burán-projekt bejelentésével párhuzamosan ezt is felélesztették. Ez a furcsa húzás talán részben hasznos volt, például a megfelelő hőpajzs kifejlesztéséhez, de mindenképp elvont tudományos-technikai potenciált a "nagytestvértől". A Burán fejlesztésben a szovjetek mind jobban (még az amerikaiaknál is sokkal jobban) lemaradtak a tervekhez képest. 1981-ben, a Columbia első újtának idején az új, hatalmas szovjet hordozórakéta, az Enyergija csak a tervasztalon létezett, és a kisméretű BOR modellhajókat tudták csak felküldeni az űrbe tesztelésre. Az 1984-es első start és a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 70. évfordulójára, 1987-re tervezett emberes küldetés egyre csak tolódott. 1986-ban válságstábot hoztak létre a projekt megmentésére. Végül 1987-re elkészült az Enyergija, és sikeresen teljesítette első startját, de a szállított Poljusz csillagháborús katonai űrállomás meghibásodott, és nem tudott pályára állni. 1984-ben a valódi űrsikló startja helyett csak az „analóg Burán” szállt fel, a légköri repülés és landolás tesztelésére.
12 évi fejlesztés, rengeteg légköri tesztrepülés után, 1988-ra a Burán űrsikló is készen állt a startra. Az első űrrepülés személyzet nélküli volt, ezért létfenntartó rendszerekkel nem szerelték fel a hajót. 1988. november 15-én, viharos hóesésben felszállt az első szovjet űrsikló. (Vicces egybeesés: a Burán név magyarul hóvihart jelent.) 206 perccel, egy pályamódosítással és két keringéssel később a Burán teljesen automatikus irányítással leszállt a bajkonuri kifutón, olyan erős keresztszélben, amiben az amerikaiak már nem is engedélyeznék a leszállást saját shuttle-jeiknek. Minden tökéletesnek tűnt, a Buránt pedig a szállításhoz épített, irdatlan méretű An-225 Mrija repülőgépen büszkén prezentálták egy párizsi repülőshow-n.
A szovjetek ekkor még határtalanul bizakodók voltak, további három személyzet nélküli teszt után (köztük automatikus dokkolással a Mir-hez), 1994-95-re tervezték az első legénység repülését az akkora megépülő második generációs siklóval. 30 űrhajóst képeztek ki ezekre a küldetésekre. De a tervekből semmi sem lett.
A Burán érkezése a világ legnagyobb repülőgépén, az An-225-ön.
A Szovjetunió széthullásával a Burán-programnak is befellegzett, Jelcin 1993-ban végleg törölte a rubelmilliárdokat felemésztő pénznyelőt. A már régóta meglévő pénzhiány és a végleges megvonás olyan mértékű volt, hogy a projektet befejezni, felszámolni se lehetett - szinte otthagytak mindent, ahogy épp ott maradt. Emellett a Buránt és majdnem kész testvérét a bajkonuri terület használatáért cserébe megkapta a kazah állam. Ekkor a Burán mellett még négy sikló építése folyt. A teljes flotta tehát:
1. Burán (1.01): az egyetlen teljesen megépített és az űrt megjárt hajó, és az egyetlen, amit hivatalosan elneveztek.
2. 1.02 (Ptyicska): kb. 95%-ban elkészült, némi elektronika hiányzott még belőle.
Ez a kettő már Bajkonurban állomásozott, és Kazahsztáné lett. A többiek a Moszkva-környéki Molnyija-gyártelepen maradtak:
3. 2.01 (Bajkál?): az emberes utazásokhoz tervezett 2. generációs sikló, kb. 40%-ig
4. 2.02: a maximum 20%-a készült el.
5. 2.03: éppenhogy elkezdték építeni.
A gazdasági összeomláson kívül más okok miatt is bukásra volt ítélve az űrsikló. Az amerikai nehézségekhez hasonlóan itt is a korábbi célok és lehetőségek beszűkülése volt a másik ok: nem épült több nagy űrállomás (Mir-2), vagy akkora műhold, amit kisebb rakétákkal nem lehetett volna feljuttatni. Az űrállomás hiánya miatt nagyszámú legénységet sem kellett szállítani, hisz az ISS álladó legénysége 2-3 fő, erre pedig a Szojuzok kiválóan alkalmasak.
A 90-es években, ironikus módon két állam rendelkezett űrsiklóval a világon: az Egyesült Államok és Kazahsztán. Az űrsiklók további sorsa meglehetősen vadregényesre, vagy éppen tragikusra sikeredett. De erről majd a második részben lesz szó.
Egy kis technikai összehasonlítás
Első ránézésre nehéz megkülönöztetni a szovjet és amerikai űrsiklót, de valójában sok ponton eltérnek. A hasonlóság oka, hogy a szovjetek, akik egy-két évvel le voltak maradva az amerikaiakhoz képest a fejlesztésben, ténylegesen lemásolták a sikló alakját. A meghajtás viszont jelentősen különbözik. A shuttle-ok két, szilárd hajtóanyagú gyorsítórakétát használnak, illetve saját, az űrsilóba beépített hajtóműveket a hatalmas külső tartállyal.
A szovjetek nem kísérleteztek szilárd hajtóanyaggal, inkább megépítették az Enyergija hordozórakétát, ami számos előnnyel járt: a teljes értékű rakéta az űrsikló nélkül is felhasználható maradt, és nem kellett nagyméretű rakétamotorokat beépíteni a siklóba, ami nagyobb rakteret jelentett.
Továbbá a Burán teljesen automatikus üzemben is képes volt működni, míg a shuttle-t az űrhajósoknak kell irányítani. 17 m hosszú, és 4,5 m átmérőjű rakterében 30 tonnát tudott pályára állítani, és 20 tonnányi teherrel is képes lett volna visszatérni.
A Space Shuttle és a Burán összehasonlítása, jól látszik a különbség a hajtóművek között. Egyik ábrázolt űrhajó sem létezik már...
Az Enyergijának a tervezők sokfajta konfigurációt megálmodtak, variálva a Zenyit gyorsítófokozatok és hajtóművek számát. A legerősebb konfiguráció 8 gyorsítófokozattal közel 200 tonnát lett volna képes Föld körüli pályára állítani. A megvalósuláshoz legközelebb a csökkentett méretű Enyergija-M jutott, de nem sikerült eladni senkinek, így az egyetlen megépült példány a földön maradt. Az egész rakétacsalád mindössze két startot ért meg.
Az egyetlen elem, amit az Enyergija-Burán rendszerből a mai napig használatban van, az oldalsó Zenyit gyorsítófokozat. Ezek jelenleg a Sea Launch Zenyit-3SL rakétáinak első fokozataként szolgálnak (némi továbbfejlesztéssel).
Balra: "Bébi-Enyerija", vagy Enyergija-M. A Proton rakéta utódjául szánták, de nem őt választották. Jobbra: a SeaLaunch Zenyitje. Ennyi maradt a teljes programból.
A Burán történetéről az Űrvilág is részletesen írt, a cikkek elérhetőek itt:
http://www.urvilag.hu/article.php?id=521
és hivatkozásaiban.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
aron 2007.07.27. 19:01:46
bár tévedés, hogy a Szovjetunió 1993-ban szűnt meg, gondolom elírás, valójában 1991 december 25.-én lett vége
lacalaca · http://lacalaca.blog.hu 2007.07.27. 22:18:31
Javítom amint az áldott blomotor engedi, egyelőre nem tudom szerkeszteni a saját cikkemet, sőt még azt se vette tudomásul, hogy beléptem, követeli tőlem a captcha-t...
Hartree-Fock Cares 2007.07.29. 09:51:55
lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2007.07.29. 16:59:53
Ehh... Ezek az évszámok nem mennek nekem... Az első start tényleg 1984-re volt tervezve, a szülinapra (1987) már az emberes utat tervezték.
Hamarosan javítva lesz.
Péter I. Pápics · http://papics.blog.hu/ 2007.08.07. 20:56:56
lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2007.08.08. 15:12:55
A második rész valószínűleg hétvégére elkészül, nem rég találtam egy up-to-date honlapot, azt még át kell néznem, meg választ is várok a fórumukon.
(Mellesleg ők szerveznek egy kirándulást Bajkonurba jövőre, egy Szojuz-indítás megnézésével. Majd azt is beleírom a cikkbe. :D)
kacsa! 2007.08.11. 23:20:13
PozAko · http://pozako.freeblog.hu 2008.01.20. 12:30:22
Snowdrop 2009.08.24. 23:45:19
Tetszik!Koszike!
(A video alatt olyan konteksztusban mutatják a Sojuz-t, hogy "a Hovihar hivatott leváltani a jol bevált technikát.")
Mára tudjuk a jol bevált technika még ma is kulcsfontosságu.