Magyar rádióamatőrök sikeresen létesítettek kapcsolatot a Nemzetközi Űrállomáson tartózkodó ifj. Simonyi Károllyal. Eddigi jelzések szerint a 34 amatőrből kb. 20-25-nek sikerült rövid üzenetet váltania HA5SIK hívójelű Simonyival. (Egy összeköttetés ilyenkor nagyon rövid, elmondják egymás hívójelét, az érthetőséget és vételi jelszintet (riport), majd üdvözlik egymást, szerencsét kívánnak és jöhet a következő. A sorrendet előre megadták, Simonyi egymás után hívta meg a magyar amatőröket, akik között felvidéki és délvidéki magyarok is voltak. Aki nem válaszolt öt-tíz másodpercen belül, azt legközelebb a végén hívhatja meg, ha mindenki mással végzett. A Puskás Tivadar Távközlési Technikumban volt tudósítónk, antennaforgatói és térkép-követői minőségben. Innen jól lehetett hallani a 145,8MHz-en sugárzott adást, és HA5SIK is jól hallotta 45W-os adásunkat. A percről-perce frissített blogot az Űrvilágon olvashatják.

A következő összeköttetés péntek hajnali 01:15-kor lesz, ekkor diákok kérdéseire fog Simonyi Károly válaszolni. Ez a Puskás Technikumban fog történni, ahol pénteken este 8-kor a hajnalban felvett adást visszajátsszák, illetve hazai űrkutató szakemberek rövid előadásokat tartanak. Részleteket és további információt az esemény honlapján találhatnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://cydonia.blog.hu/api/trackback/id/tr7557515

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása