A SpaceX jelenleg nem kevesebb, mint nyolc Dragon űrhajót épít illetve birtokol, amiket be is mutattak egyesével twitteren. Íme hát a nyolc űrhajó:

 

1.)  Az első még csak modell volt, az űrhajó felépítését, berendezését vizsgálták vele. Jelenleg az asztronautáknak szánt üléseket tökéletesítik benne.

 

2.) A második modell, ezzel próbálták ki az ejtőernyőket és az űrhajó visszatérése utáni műveleteket. Jelenleg az ISS-el való összekapcsolódást szolgáló rendszereket tesztelik vele.

 

3.) Az első teljes értékű űrhajó, ami történelmet írt, mint az első nem állami finanszírozásból és felügyelettel létrehozott, odafentről visszatérő űrkabin.

 

4.) Lassan elkészül az első példány, ami már, ha minden jól megy, az összevont COTS Demo 2-3 repülésen találkozik az ISS-el. A tervek szerint november végén startol majd, és kilenc nappal később randevúzik az űrállomással. Ott, ha továbbra is minden jól megy, a japán HTV-hez hasonlóan a robotkar fogja elkapni és hozzákapcsolni a Harmony modulhoz.

 

5.) A következő jelöltek már mind a teherszállító CRS (Commercial Resupply Services) missziókhoz épülnek, és persze minél távolabbihoz, annál kezdetlegesebb fázisban járnak. Az első CRS űrhajónak már elkészült a karosszériája, a hermetikusan zárt kabin váza (pressure vessel magyarul valaki?). Azért van ilyen fura alakja, mert alul a kabin falán kívül lesznek körben elhelyezve a manőverező hajtóművek és a hozzájuk tartozó üzemanyagtankok, amik aztán megkapják a maguk burkolatát (tessék összehasonlítani az előző képpel!). Jövő áprilisban viheti az első pakkot az asztonautáknak.

 

6.) A második CRS űrhajónak lassan összehegesztik a vázát.

 

7.) Miközben a harmadik elemei várják a sorukat, még hegesztés előtt.

 

8.) Az utolsó, már gyártásba került Dragon elemei pedig még a kúppalásttá hajlításra várnak. A jelenleg gyártósoron lévő négy CRS űrhajó a tervek szerint a 2012-es évet fogja lefedni. A SpaceX hosszabb távú terveiben viszont az szerepel, hogy kereslettől függően 6-8 hetente elkészüljön egy újabb példány, és néhány év múlva a Marsra is elküldenének egyet!

A bejegyzés trackback címe:

https://cydonia.blog.hu/api/trackback/id/tr463163593

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AWS_aerospace 2011.08.19. 13:50:25

"pressure vessel magyarul valaki?"

Nyomásos kabin? (nyomás alatti kabin)

AWS_aerospace 2011.08.19. 13:52:36

Tetszik ez a lemezhajlítós kép, mintha az űrhajóépítés egyszerű lakatosmunka lenne, pedig nem :)

Jól emléxem, hogy az ESA évekig szenvedett egy "visszatérő demonstrátorral" 10x ennyi pénzből és sokkal kevesebb sikerrel?

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2011.08.19. 15:04:51

@AWS_aerospace: részben, de a kabin már a kész űrhajó részét jelenti (pressurised module/section, ilyenek), a vessel itt inkább váz, tartály jelentésben szerepel.

"mintha az űrhajóépítés egyszerű lakatosmunka lenne" - végül is azzal kezdődik, csak a cucc, ami belekerül, ugye... ;) 10 éve még a SpaceX sem űrhajózott, de azóta meg az ESA kifejlesztett önvezérelten dokkoló űrhajót. Azt meg a Dragon nem tudja.

flimo13 2011.08.19. 17:50:42

@sajnos_kacat: a holdkompon pislogtak sokat, hogy szinte papírvékony anyagokból építették, mert csak a Hold gravitációját kellett kibírnia :)

kamov 2011.08.19. 21:02:29

@AWS_aerospace: Nyomásálló test, vagy hermetikus rész(egység).

kamov 2011.08.19. 21:05:35

@lacalaca: Nem is kell dokkolni tudnia hisz csak passzív CBM csatlakozója van.
Majd ha kiírják a CCP programot és felviszik az új NDS dokkolóadaptereket az ISS-re (leghamarabb 2014), na majd akkor.

Donor 2011.08.20. 08:41:25

@AWS_aerospace: Lényegében az. Ha egyszer bevállt a technológia és nincs jobb? Nanotechnológiával még nem tudnak ilyet növeszteni.

Amúgy meg ha jól látom egy darabból öntött és valószínűleg kovácsolt spéci alu lemezekről van szó, amit CNC-vel utómunkáltak, hogy könnyebb és precizebb legyen. Erre a gyártástechnológiára összesen kettő darab üzem képes az egész világon.

Azon kívúl csak 1BAR nyomást kell kibírnia.

Donor 2011.08.20. 08:42:34

@flimo13: Ha tudnád a repülőgépek milyen vékony anyagból vannak, soha nem utaznál velük ;-)

bbandi 2011.08.22. 16:56:06

@flimo13: Valamelyik apolló űrhajós mondta egy dokumentumfilmben, hogy olyan érzése volt, hogy az egész alufóliából és celluxból van összerakva, és ököllel tudna rajta lyukat ütni :)

MTom 2011.08.22. 21:37:54

"... és néhány év múlva a Marsra is elküldenének egyet!"

Azért az hammer lenne, ha hamarabb menne Dragon a Marsra, mint bármi más űrhajó...

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2011.08.22. 22:09:55

@MTom: feltételezem, hogy túlméretezett automata landerként menne, azért annyira a SpaceX sem fasza, hogy egyből visszatérést is organizáljon. Az biztos, hogy marha sok cuccot elvihetne egyben a felszínre, többet egy Vikingnél/Curiosity-nél, egy fuvarral. Lásd:
www.space.com/12489-nasa-mars-life-private-spaceship-red-dragon.html

Még a mintahozatal is bonyolult, egy Mars-LMO (Low Mars Orbit) rakéta talán még beleférne egy Dragonba, de onnan is haza kéne hozni a cuccot. Az lehet pl egy másik, hajtóanyaggal jól feltankolt Dragon, amit elküldenek a Marsig, begyűjti a cuccot, és hazajön. Talán a '20-as évekre lehet ilyesmiről is fantáziálni...

MTom 2011.08.22. 23:47:13

Igen, magam is a csak-oda változatra tippeltem volna.

Inkább a helyzet komikumának ítélem, hogy felmerül egy ilyen lehetőség.

Minden esetre remélem, sok hasonló "komikus epizódban" lehet még részünk.
Végre nem egy tohonya, nehezen mozduló, irdatlan pénzekkel elbürokratizálgató, NASA-típusú formációval van dolgunk...
süti beállítások módosítása