Made my day. Ha sok az áltudományos kontent, jöhet a világegyetem látványa és Sagan hangja. Ennyi. :)

@tothandras: :) nekem Penrose mondandója is tetszik arról, hogy sokkal boldogabb attól hogy pár dologra sejti a hozzávetőlegesen jó választ, mint hogy hamis/téves válaszok között éljen. Meg az a rengeteg minden, amit abban a négy percben felvet...

Vicces ez a Penrose videó, gondolom Helloweenkor készült, azért öltözött Feynmannek ;-)

A protuberanciák általában nem viccelnek. :)

phejj, elolvastam a divanyos irast, persze azt kommentelni nem lehet. szabad azt, h "ezert tartunk ott, ahol" :)

Jó ez a kép!

Olyan, mintha lenne rajta egy rohadt nagy heg (a "déli" féltekén "nyugaton"). Kíváncsi vagyok mikor és kivel verekedett össze.

De lehet kommentelni a díványos retteneten, csak a reklám alatt....

Úgy látom, Nap anyácskánk nyűgösen ébredt.

A kommentemmel nem szeretnék offtopikot nyitni, de nyilvánvalóan teremtés áldozata a Nap, mivel önmagától nem tudná produkálni azt, amit produkál. Ezért nem ismerjük a mechanizmusokat, sem a mágneses mezőt, ami fogva tartja a dolgokat.
1 Mózes 1:3

Gyerek- (és kamasz-) koromban lázas sci-fi és tudomány-rajongó voltam, már napokkal korábban izgatottság volt bennem, ha ilyen jellegű műsor volt várható a tévében. Ennek ellenére meglepő módon végtelenül hidegen hagytak Carl Sagan műsorai, sőt, továbbmegyek, még ellenszenvet is éreztem. Mi lehet ennek az oka?

Nem vagyok azzal vádolható, hogy már tizenéves koromban ideológiai spekulációkkal foglalkoztam volna, tehát csak azzal tudom magyarázni ezt a jelenséget, hogy a tizenéves lényem megérzett valami lényeges és kritikus különbséget egy Delta (akkori ismeretterjesztő tévésorozat) és egy Carl Sagan filmecske között.

Mai szemmel már látom, mi volt ez a különbség. Míg más műsorok a tudományt, ezen belül a kozmológiához kötődő témákat olyan módon mutatták be, mely a világ megismerésére irányuló ösztönös vágyamat stimulálta - nevezzük most ezt a módot józan tárgyilagosságnak... - addig Carl Sagan műsorai vallásos áhítatot sugároztak, lényegében agresszíven és számomra taszítóan érzelmeskedők voltak. Van is erre az érzelmeskedő áhítatra szavunk: SZENTIMENTALIZMUS.

Félreértés ne essék, tisztában vagyok vele, hogy az általam egészségesnek tartott tudományos érdeklődés is egyfajta rajongás, tehát valahol érzelmi, de ha más nem, ösztönvilágból táplálkozó dolog, tehát nem a "tiszta ész" idealisztikus megnyilvánulása, de talán semmit nem érzek a tudomány - és a tudományosság - nagyobb ellenségének, mint a szentimentalizmust.

E két szöges ellentétben álló emberi motiváció közti különbség metaforákban kifejezve az, ami a kreatív fantázia és az álmodozás közötti különbség, vagy a popkultúrában a sci-fi és a fantasy közti különbség. Sagan fatasy volt...

@flamer: báz, de hülye vagyok, ez van ha indulatból ír az ember. Javítva.

@mosóteknő: "mivel önmagától nem tudná produkálni azt, amit produkál"
És ezt mégis mi a fészkes fenére alapozod, ha szabad megkérdeznem?! A Genezis marhára nem mond semmit a Nap működéséről. (Pláne hogy a maga a Nap és a Hold teremtése az 1Móz1:14-16-ban szerepel.) Az a helyzet, hogy a Bibliában nagyon sok minden van, történelem, költészet, irodalom, etika, morális útmutatás de tudományt, pláne modern tudományt marhára nem abban fogunk találni. (Ahogy Sagan is kifejti.)

@félemelet: egyéni preferencia és ízlés kérdése, mások például Dawkinst tartják túl keményvonalas, agresszív ateistának. Ízlések és pofonok, de az előadói stílus még nem feltétlenül határozza meg ilyen egyértelműen a tudományhoz való hozzáállást. BTW, ezt a videót akkor is javaslom, ez nem a Kozmosz-sorozat jellegű előadás hanem egy interjú (méghozzá az utolsó interjú vele, '96-ból).

Carl Sagan Kozmosz című sorozata véleményem szerint inkább figyelemfelkeltő célú, hiszen a megfogalmazás nem bonyolult, valamint a tudomány és a filozófiai kérdések közötti kapcsoltakora is próbál rávilágítani. Gondolatébresztő dolgokról van benne szó. Akit aztán komolyabban érdekelnek a az elhangzottak, olvas a dolgokról, utánajár. Sztem.

@lacalaca:

Mmm... féltem, hogy félreérthető leszek. Nekem a vallással, vallásossággal elvi oldalról semmi bajom. Nekem a szentimentalizmussal van bajom, és a szentimentalizmus nem is pusztán ízlésbeli kérdés, hanem már a gyökereiben különbözik az általam egészségesnek tartott szellemi vagy esztétikai izgalomtól.

Az utóbbi működési sémája az, hogy tapasztalunk valamit, ami lelkesedést vált ki belőlünk, akár egy felismerésről, akár valamiféle esztétikai jellegű dologról van szó.
A szentimentális ember viszont pont fordítva működik: készen van benne az érzelmi túlcsordulás, és ehhez a benső állapothoz keres megfelelő ingert - lásd: álmodozás, rossz értelemben vett ezotéria, horoszkóp-hókuszpókusz, mágikusság, miegymás... És erre az ingerkeresésre jellemző, hogy míg az "egészséges" elme a világ valós változatosságát tartja izgalmasnak, addig a szentimentális embert valójában hidegen hagyja a valóság, sőt bármiféle valótlanságra nyitott, a lényeg, hogy az megfeleljen a privát "valóságának".

Máig előttem van a kép Carl Sagan műsorából, ahogy pederasztákat megszégyenítő kéjes vigyorral, nagy boci szemekkel néz ki a virtuális űrhajó ablakán, miközben ottan mindenféle színű kis fénygömbök suhannak elfelé perspektívikusan - totálisan meghazudtolva mindent, amit a térről tudunk ... momentán azt, hogy ami a képmezőnkbe beleférve 5-10 társával egyre nagyobbnak látszódva elsuhan mellettünk, az szükségszerűen max. almaméretű, nem pedig egy csillag... :-D - ilyen vizuális ostobaságot a szarabb sci-fikben sem engednek meg maguknak, nem hogy tudományos (!!!) ismeretterjesztő (!!!) műsorokban. Él hát a gyanú, hogy ezt az áhítatot a színes fénygömböcskék jujjdeszép látványa váltja ki Carl Saganból, nem pedig az Univerzumban lévő objektumok valósága...

nem kicsinyessegbol kerdezem hanem lustasagbol: a kinagyitott kep a max resolution amit ma tudunk vagy van nagyobb is?

@félemelet: Szerintem viszont a tudományért való túlzott lelkesedés még nem egyenlő az általad megfogalmazott áhitattal, álomvilág-szentimentalizmussal, bár nyilván átcsaphat oda, bár természettudományokban jártas embereket, pláne kutatóka általában más vezérel, mikor átnyergelnek áltudományos területre.

Azt elhiszem, hogy téged taszított, hogy Sagan ilyen túláradó/túljátszott érzelmességgel adta elő a mondandóját. Ugynakkor nagyon sok más embert megfogott Sagan áradó lelkesedése, a kellőképpen leegyszerűsített mondandóvel és a tudomány felé terelte őket. Maga Sagan mindig is a szkeptikus (ismét nem az én-senkinek-se-hiszek álszkeptikusságra gondolok) és a tudományos gondolkodás élharcosa volt, plusz főállású kutató: cikkek tucatjai szerepelnek a nevével a Nature-ben, Science-ben. Szóval semmiképp sem lehetett álomvilágban lebegő New Age hippi.

A Kozmoszt én még nem láttam, csak pár rövid részletét neten. Azokból nekem úgy tűnik, hogy egyszerűen gagyik a trükkök - persze hogy gagyik, mert akkor kezdtek csak ilyennel kísérletezni egy ismeretterjesztő tévésorozatban. Ahogy egy az eredeti Star Trek trükkjein is látszott, hogy minden bolygónál ugyanazt a pár követ meg színes hátteret cserélgetik. Lehet, hogy kicsit túl sokat szívtak, mikor a vizuált tervezték, illetve túl érzelmesre vették a hangnemet az írásnál.

@gramercy: teljes korongra az SDO adja a legnagyobb felbontást, ez szerintem már le van kicsinyítve, a honlapról 1kx1k képeket lehet letölteni, de 4kx4k lehet a teljes felbontás (ugyanekkora látómezőre), csak azt megtartják egy ideig maguknak, az első promókép legalábbis akkora:
cydonia.blog.hu/2010/04/21/megerkeztek_a_solar_dynamics_observatory_elso_felvetelei

Részleteket persze tudunk sokkal jobbat a földi naptávcsövekkel, itt találsz pár fotót:
www.boston.com/bigpicture/2008/10/the_sun.html

@lacalaca:

Éppen azt próbáltam kifejteni, hogy megérzésem szerint ez a rajongás nem a tudománynak , mint tartalomnak szól, hanem egyfajta rajongás a rajongásért - maga a téma pedig abszolút esetleges bálvány, Carl Sagannál az Univerzum, Soma Mama Gésánál meg Müller Péternél a kozmikus szeretet, tótpityunál meg a punci...mindenkinek aszerint, hogy éppen hogy alakul...

A szentimentalizmus legfőbb ismérve a tartalmon eluralkodó, és azt háttérbe szorító formatobzódás. Mi marad Carl Sagan műsoraiból, ha lecsupaszítjuk róla a formát - a szívszorító zongorafutamokat, a lassított felvételeken partokat mosó tengerhullámokat, a Nyugati aluljáróban hittérítők patetikus beszédhangját a háromszorosra nyomott szóvégi mássalhangzókkal, meg a közhelyszótárak legelcsépeltebb fordulataiból összefércelt metaforákat (plö: "Shores of the Cosmic Ocean", "Symphony of Science", "A Glorious Dawn" ésatöbbi...) ? Nem sok... annyi, amennyit pár percben simán el tudunk magyarázni egy gyereknek, aki amúgy fogékony a gondolkodás és megértés képességeire... És vajon kell-e ez a hatalmas érzelmi-formai arzenál ahhoz, hogy egy arra fogékony gyerek érintetté és érdeklődővé váljon e témák iránt. Nem, szerintem nem kell... Aki fogékony a tudományra és tudományosságra, annak ez nem szükséges - akinek pedig szükséges, azt a későbbiekben sosem a tudomány fogja igazán érdekelni, hanem az a hangulat, amit megszerettetett vele Carl Sagan, és hogy ha ugyanebbe a formába csomagolva sületlenségeket fognak neki mesélni, azt is ugyanúgy szeretni fogja... mert nem a pipihusit szerette meg, hanem a panírt...

Mondok egy másik ismérvet. Mondj egyetlen úgymond "áltudományos" vagy akár csak "álnemtudommilyen" szubkultúrát, aminek a követői Einsteint vagy Newtont tartják a trónjukon! Lehet, hogy van ilyen, de én még egyről sem hallottam... Carl Sagan viszont igen kedvelt bálvány az ezo-okkult világban a Zeitgeist őrültektől a Szent Korona Őrzőinek Szövetségéig ( szkosz.com/node/407 ) Hogyan lehetséges ez?

Úgy lehetséges, hogy Carl Sagan a misztikum élményét adja, nem pedig a raconalitásét. Nála a világ összetettsége nem pusztán magával ragadó és bámulatos, hanem misztikus, rejtélyes, thiitokhhhzatossshhh...

Jó két és fél ezer éve éppen a logosz kezdte meg a harcát a mítosz ellen - most megint egy kor, amiben az előbbi érezhetően kezd vesztésre állni... kivéve, ha elromlik a tévé, akkor bánja kánya, jöhet a logosz, meg a szerelő... :-D

@félemelet: látod, te ezt érzed, én meg azt. Sagan sem volt tökéletes figura, ahogy más szkeptikusok, mint Dawkins is megosztják a népet. Nyilván lehet máshogy is csinálni, kevesebb pátosszal, de nézd meg pl Brian Cox sorozatát, a Wonders of the Solar Systemet, ő szintén nagy beleéléssel, sőt némi áhitattal beszél a Naprendszer csodáiról. (Hiszen azok, nem?!)

Valóban, Sagan közvetíti ezt misztikumot, elég erőteljesen, de hát a csillagászatban mindig is benne volt, csak manapság egyre ritkább, hogy az ember például a Tejutat megbámulja éjjelente, mivel nem is látja. Itt egy másik videó, Neil deGrasse Tyson, szintén szkeptikus nagyágyú, a kozmosszal való viszonyáról:
www.youtube.com/watch?v=6RjW5-4IiSc

Én egy véleményen vagyok velük, vagyis egy szkeptikus, természettudományos szemléletű ember is átélhet csodálatot, misztikumot, amikor megért dolgokat, akár azt, hogy a csillagok, amik benépesítik az éjszakai eget, hozzák létre azt az anyagot, ami minket alkot. Ezt lehet szárazon, logikusan is tálalni; lehet megfelelő körítéssel; kérdés inkább az, melyik fog meg kit. Egy ezotériával bolondított agyat, vagy egy érdeklődő gyereket lehet, hogy a tiszta logika fog meg; lehet, hogy kellenek a fények, füstök, hogy egyáltalán felfigyeljen a dologra. Hogy onnan hogyan halad tovább, az már más kérdés, szerintem nem lehet általánosítani ennyire.

BTW, a Symphony of Science számokhoz semmi köze Sagannak olyan értelemben, hogy egy zenész használta fel a Kozmosz felvételeit (és sok más szkeptikusét, kutatóét), hogy autotune-al "poposítsa" őket. Vannak, akiknek tetszik, vannak akinek az autotune-tól feláll a hátukon a szőr, és így tovább.

Ha már Carl Sagan szóba került, beszpemmelem a kedvenc feldolgozásomat...

www.youtube.com/watch?v=BlpyGhABXRA

@lacalaca:

Ne vedd barátságtalanságnak, de az "I was called by the Universe...the Universe chose me"-nél nyomtam egy STOP-ot... :-) Tudod, a világnak vannak bizonyos jellegzetes mintázatai, és ez az ipse 1:04-nél egy olyan mintázatot eresztett ki a szájából, amit én már nagyon jól ismerek, és ami után mindegy mit mondana, képtelen lenne a szememben a hitelességet biztosítani önmaga számára... Erre szokták azt mondani, hogy nem kell ahhoz tyúkanyónak lenni, hogy felismerd a záptojást... :-D

Amúgy nem világos, mit értesz "a szkepitkus" emberi kategóriája alatt....

Még mindig nm értesz engem. Én ugyan nem vagyok ellene sem a fikciónak, sem az illusztrációnak. Felőlem lehetnek fénygömbök, sőt... De az alkalmazott formának harmóniában kell lennie a tartalommal! Hogy közhelyes példát mondjak, nőként nem válhat a szépséged fenségessé, ha fel van töltve a szád, és dekagrammokban méred az arcfestéket. Ez a közönségesség formavilága, nem a fenségességé... A figyelem felkeltésére természetesen ezek is alkalmasak, de akinek van csöppnyi ítélőképessége, az egyetlen pillantás után tudni fogja, melyikkel áll szemben a kettő közül.

Minden tiszteletem például Leon Ledermané, a Nobel-díjas fizikusé, ám súlyos hibának tartok bizonyos elemi részecskéket "Isten részecskének" elnevezni... mert ordít a hatásvadász, agresszív blöff... A cél nem szentesíti az eszközt...

Ám a dolog még ennél is bonyolultabb. Ha leszűkítjük, itt igazából két különböző gondolkodásmódról van szó, az ezoterikus, illetve a racionális gondolkodásmódról. És a gondolkodásmód vizsgálata az egész lényege. Itt nem a színes és a száraz ellentétpárját kell vizsgálni, hanem a gondolkodásmódot, hogy HOGYAN jutsz el egyik kijelentéstől a másikig. Tehát engem a színes, mint forma soha nem zavart (és nyilván nem vagyok a száraz rajongója sem), ám továbbra sem hiszek abban, hogy egy misztikus beállítottságú karaktert - mint említed - a színesség eszközével vegyél rá a racionalitás szeretetére, és az ellenkezőjében sem.

Ha vallomásokba szeretnék bonyolódni, megrögzött tudományhívőként is úgy érzem intuitíve, hogy valami még nagyon nem oké például az evolúció-elméletben, valami fontos még nagyon hiányzik, hogy tényleg kerek legyen a sztrori - azzal kapcsolatban viszont semmi kétségem, hogy az a valami, ami még hiányzik, abszolút racionális és nem ezoterikus természetű.

(Persze, közben jó munkásemberként mégis végignéztem a videót... és egyszerűen nem értem... miért kellene olyan fontos és egyedül lelkesítő dolognak lennie annak, hogy azt mondjuk: vas van bennünk, tehát "csillapor" (hoppsz, szentimentalizmus!!!) vagyunk - miért nem érzi valaki éppúgy izgalmasnak/érdekesnek, ha annyit mond: "a vas, mint elem a csillagokban keletkezik"? Minek ez a sunyin hízelgő kifejezés?

Igazából úgy vélem, hogy akit igazából csak ezek a szentimentális fordulatok tudnak lelkesíteni, az olyan, mint a kiégett ember: elvesztette a képességét a leheletfinom ingerek befogadására és az azokra való természetes és ösztönös reagálásra - és már csak az ütős, extrém ingerekre képes reakciót adni...)

Azt kell mondani annak a Napból kilövellő izének, hogy 'vissza, mennyé', oszt' minden rendben lesz.

Az az aktív terület, amiből ez most kijött nem új, már egy hónapja is ott volt. :
sdo.gsfc.nasa.gov/data/aiahmi/rangeform.php
November hetedikén már látszik, ha 11.14-től 11.18-ig tartó intervallumot állítasz be, akkor már látszik a kezdődő műsor is, aztán az egész rendszer kifordul előlünk, hogy december 3.-án kerüljön elő megint, 6-án ugye volt ez a kitörés és azóta folyamatosan gyengül az aktivitása. (érdemes még a "magnetogram"-felvételeket figyelni mozgásban)
Tök jó ez az SDO-archív felület, órákig el lehet játszani vele. :)

@félemelet: érteni értelek, csak a véleményünk nem egyezik a témáról. Én fordítva látom: vannak emberek, nem az általad említett szentimentális gondolkodásúak, hanem inkább emócionálisak, akiknél a természetes és ösztönös reagálás az ilyen. Még olyan leheletfinom ingerre is, hogy tudjuk, honnan van a vas a vérünkben. Lehet, hogy azért, mert én is képes vagyok ilyen lelkesedésre időnként, akkor is, ha egyébként racionális embernek tartom magam. Lehet, hogy köze van ennek ahhoz, hogy kutató lettem: ez a racionalizmussal párosuló lelkesedés visz előre a munkában. Az iránti lelkesedés, hogy a világot természetfeletti, ezoterikus dolgok feltételezése nélkül is képesek vagyunk megérteni.

Különbözően, de attól még hasonlóan látjuk magát a világot.

Különben is, van ami nekem böki a csőrömet, pl a "tudományhívő" kifejezés. A tudomány nem egyház (ahogy azt wmiki szeretné látni :D), hanem sokkal több annál. Megint kénytelen vagyok Sagant idézni, de mégis ő fogalmazta meg jól: a tudomány több, mint a tudásunk összessége, a tudomány egyben gondolkodásmód is. És itt jön be a szkeptikus/tudományos gondolkodás. Számomra a kettő ugyanazt jelenti, a világ megismerését és megértését újabb és újabb információ, bizonyíték, megfigyelés és elméleti leírás szintézise által.

Vannak az álszkeptikusok, vagy tagadók (deniers az angolban), akik szkeptikusnak nevezik/tartják magukat, de ez kimerül abban, hogy elvetik a nekik nem tetsző bizonyítékokat. Ez a "én szkeptikus vagyok az ősrobbanással szemben" vagyis nem hiszek benne.

@lacalaca:

A teáltalad vázolt kategóriarendszer biztosan nem lehet helyes, hiszen ebben az értelemben én magam is emocionális vagyok, ezek alapján pedig egy kategóriában kellene lennem azokkal, akiket kritizáltam, és akikkel kapcsolatban viszont határozottan érzem a gyökeres különbségemet a tudományhoz való viszonyomban.

Próbálok összerakni egy újabb példát. Tegyük fel, hogy van egy együttes, aminek rendszeresen eljárok a koncertjeire. Tegyünk fel azt is, hogy azért járok ennek az együttesnek a koncertjeire, mert rajongok a zenéjükért.
Most pedig képzeljünk el egy másik személyt, aki szintén ugyanolyan rendszerességgel látogatja eme együttes koncertjeit, mint én, ám őt valójában nem az együttes zenéje maga, hanem az együttes körül kialakult kultusz motiválja - például szeret azoknak az embereknek a közegében lenni, akik ennek az együttesnek a koncertjeit látogatják, szereti ezeknek a koncerteknek a hangulatát, ám ha a rádióban hallja ugyanazt a zenét, akkor semmi különösebb hatással nincs rá.

Tegyük még fel továbbá, hogy egy együttes minőségi lényegének megítélésekor az általuk játszott zene milyenségét tekintjük a sok minőségi kritérium közül a döntőnek, nem pedig azt, hogy az együttes tagjai mennyire csinosak/jóképűek, vagy pl. hogy van-e a koncertjeiken pirotechnika vagy nincsen.

Az eddig felsorolt kiinduló feltételezések elfogadása esetén én azt állítom, hogy LÉNYEGILEG más kategóriába tartozom, mint az a másik személy. Míg én ennek az együttesnek a szubsztanciáját - a zenéjüket - kedvelem, addig az a másik személy valójában nem is ezt az együttest kedveli, hanem bizonyos más dolgokat, amiket most éppen ekörül az együttes körül talál meg. Ellenben ha megkérdezed tőle, határozottan állítja, hogy ő ennek az együttesnek a rajongója, nem pedig a pirotechnikáé vagy a csíkos zoknit hordó koncertlátogatóké.

(Felmerülhet egy ellenvetés itt, hogy ha valami olyasmiért rajong ez az illető, ami jellegzetesen mindig ekörül az együttes körül található meg, akkor mégiscsak állítható, hogy ő ennek az együttesnek a rajongója - ám ezzel az állítással vétenénk a harmadik előfeltételezésünk ellen, mert ebből az állításunkból az következne, hogy a dolog, amiért rajong ennek az együttesnek LÉNYEGI minőségi kritériuma. Ilyen is van amúgy, elég a Beatles jelenségre, vagy pl. egy Megasztár győztes esetében a celeb-kultuszra, mint vonzerőre gondolni. Ám ezekben az esetekben nyilvánvaló kategóriatévesztés áldozatai vagyunk: azonosítunk egy alanyt egy kulturális jelenséggel, és ez éppolyan hiba lenne, mint ha a "rajongok a felvilágosodásért" állítás helyett a "rajongok Rousseau-ért" állítással élnénk.)

Banális kis példámat végiggondolva egyértelműen látszik, hogy ténylegesen létezik az a markáns, lényegi különbség "rajongó" és "rajongó", illetve az ő rajongásaik között, amiről kezdetektől fogva beszélek, és nem csak mértékbeli vagy ízlésbeli árnyalatokról van szó.

Írhattam volna ezernyi más példát. Például a kamaszlányét, aki rajong Ronaldoért, mert pasiként tetszik neki, ám ő maga szentül hiszi, hogy ő focirajongó, rajongásának tárgya "Ronaldo, a remek focista", nem pedig "Ronaldo, a jóképű pasi". Vagy például a borsznobét, aki szentül hiszi, hogy ő az 1967-es Chateau Lófasz bor megismételhetetlenül jellegzetes kerekded savaiért rajong, nem pedig azért a lelkiállapotért, amit akkor érez, amikor kimondja egy társaságban a "kerekded savak" kifejezést, és erre nagyszemű lányok szemei még nagyobbak lesznek.
Ezekben a példákban rendre a pejoratív értelemben vett konformizmus, a sznobizmus, a giccs, a szentimentalizmus lennének a kimutatható motivációk, és e motivációk közös jellegzetessége a rajongott formához hozzárendelhető tartalom, mint minőség hiánya. Egyszerűbben fogalmazva: üres formai rajongás.

A "szkeptikus" fogalmának egyértelműsítésére azért kértelek, mert nyilván tudom, hogy a mai paradigmában kiket hívunk "a" szkeptikusoknak. Paradox módon itt ugyanaz a jelenség üti fel a fejét, csak éppen a hóhért lehet akasztani. A "szkeptikus" szó főnévként értelmezve (értsd: Béla, "a" szkeptikus) intellektuális abszurd! Intellektuális értelemben csakis vagy egy-egy állatással kapcsolatban lehet szkeptikusnak lenni, vagy lehet egyféle ítéletalkotási módszerünk a szkeptikus hozzáállás (nem mi vagyunk szkeptikusak, hanem a módszer). Minden más értelemben a szkeptikus fogalma pszichológiai kérdéskör, nem pedig ismeretelméleti (filozófiai, metafilozófiai).

Állítom tehát, hogy az úgynevezett "szkeptikus" ember pont olyan mentális és intellektuális hibával küszködik, mint a sznob, a miszticista vagy a szentimentális ember. Paradoxnak pedig azért neveztem ezt a jelenséget, mert "a szkeptikus" jellegzetesen pont azok ellen lép fel, akikkel igazából gondolkodásmódbeli torzulások tekintetében egy halmazba tartozik.

@félemelet: továbbra sem győztél meg. Hogy továbbvigyem a hasonlatod: olyan nem kategória miért nem lehet, hogy valaki szereti az együttest ÉS szereti a show-t is fényekkel, tüzekkel? Akkor igazi rajongók csak egy helyben ülő zenészek meg üres színpaddal "felszerelt" koncertre járnának. Nem: igenis vannak, akik a szubsztancia , a zene miatt mennek, de ha már koncert, akkor tessék feldobni a zenét füsttel-tánccal-fényekkel (műfajtól függően :D).

Én pont így látom a tudományt is. A publikumnak eladni sajnos nem elég a tények puszta közlésével meg egy-két ábra bemutatásával (pedig mennyivel könnyebb lenne!). Egy eleve érdeklődő, a témához eleve értő persze lát(hat)ja ennyiből is a szépséget, de ha ennél tágabb közönséghez akarunk kinyúlni, megfelelően kell formálni a mondandót. Persze, lehet túlzásba esni, és persze, hozzáértőknek fárasztó lehet a már ismert számok újrajátszása a sok füsttel-fénnyel. Attól még kell ez is.

Ja és vannak zenei stílusok, amiket nem tud az ember füle elviselni (dj-zene az minekvan?).

Azt hiszem, itt a lényegi különbség kettőnk felfogása között. Te azt mondod csak a tartalomért vagy csak a körítésért lehet rajongani: én azt mondom, van közös halmaza a kettőnek.

@lacalaca:

Szerintem jó zenét nem kell "feldobni". Megfelelő formai köretet lehet HOZZÁRENDELNI, a tartalom erősítéséért - de nem fordítva, mert akkor az blöff és parasztvakítás...

Én olyat ugyan egyszer sem mondtam, hogy "csak a tartalomért vagy csak a körítésért lehet rajongani" - sőt, többször konkrétan leírtam ennek az ellenkezőjét - de nincs tragédia, nem értjük egymást, van ilyen, tesó... :-)