Erre szállnak az űrsiklók

2010.05.16. 14:31

A tegnapi poszthoz kapcsolódik ez az ábra, ami az emelkedő űrsiklók pályáját mutatja - és nagyjából minden másét is, ami Cape Canaveralról indul, így a Falcon 9-ét is. Köszönet érte KGyST-nek.

 

A pöttyök mellett a számok az indítás óta eltelt másodperceket jelzik, tehát Magyarország közelében kb. 20-25 perccel később halad át. A Falcon 9 ottani idő szerinti délután egy és öt óra közt indulhat, mi Floridához képest mi hat órával előbbre járunk, így ha kiszámoljuk, nálunk ez este het etilletve tizenegyet jelent. Vagyis igen jó eséllyel figyelhetjük meg majd a SpaceX üdvöskéjének szűzfelszállását - feltéve, hogy egyben marad húsz percig, ugye.

Bár űrsiklóból már csak két indítás van hátra, az STS-133 (a Discovery utolsó útja) addig-addig csúszott, hogy a szeptember közepi, déltáji indítás is hasonló láthatósági esélyekkel kecsegtet majd, mint az Atlantis repülése. Az Endeavour és várhatóan az űrsiklók utolsó küldetése, az STS-134 viszont még nem tudni, mikor kerül sorra - legkorábban novemberben, de onnantól egyre komplikáltabbak lesznek a dolgok. November közepétől a Naphoz képest kedvezőtlen állású pályasík, majd a távozó Szojuz miatti alacsony létszám, az ATV-2, egy Szojuz, majd egy Progressz érkezése, végül az évszámváltás (tiltott periódus) töltik ki a 2010-es év utolsó hónapjait. Január végén pedig a HTV-2 várható majd, ami február végéig maradna, és kijelölt helyén akadályozná a shuttle rakteréhez való hozzáférést. Így az is előfordulhat, hogy az STS-134 2011 tavaszára csúszhat, ha tovább késlekednek az AMS (Alpha Magnetic Spectrometer) mágneseinek cseréjével.

A bejegyzés trackback címe:

https://cydonia.blog.hu/api/trackback/id/tr382007211

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KGyST · http://repules.tumblr.com 2010.05.16. 18:37:34

Annyiban revideálnám magamat, hogy az időzítés a Falcon 9-nél viszont egyáltalán nem biztos, hogy megegyező (nem 20 percnél látjuk), és a rakéta is kisebb.

A Shuttle meg azért lehetett olyan fényes, mert sokkal közelebb volt: a szokott 400 kilométer helyett alig 220 kilométer magasan repült.
süti beállítások módosítása