Bár a történelem úgy hozta, valójában nem csak Cape Canaveralról tudott volna űrsikló felszállni, mivel a légierő saját indítóállást épített magának a Vandenberg támaszponton. A '80-as évek elején a NASA igyekezett szinte mindent az űrsikló és legénysége segítségével pályára állítani, így számos titkosított, katonai küldetést is végrehajtottak velük. Csakhogy Florida az alacsony inklinációjú pályáknak kedvezett, a felderítő műholdak viszont hatékonyabbak, ha poláris pályáról pásztázhatják végig a Földet. Ezért hát az amerikai légierő a nyugati parton fekvő Vandenberg támaszpont egyik indítóállását (a törölt MOL projektét) alakította át ezeknek a misszióknak a kiszolgálására. Elvben Floridából is képes lenne az űrsikló poláris pályára állni, de ekkor egyrészt le kellett volna csökkenteni a hasznos terhet, másrészt sűrűn lakott területek, mint a Nagy-tavak övezete, haladt volna el.

Mindenesetre az SLC-6 (Space Launch Complex 6) átalakítása sem volt zökkenőmentes, és már 1985-öt írtunk, mire az Enterprise elutazott Kaliforniába, hogy kipróbálják rajta az indítóállást.

 

 

Az egész hely teljesen más elképzelést követett, mint a Kennedy Space Center-beli, ugyanis nem az összeszerelt űrsiklót vitték volna ki az indítóállásra, hanem eleve ott rakták össze, és a szerelőcsarnok épületét lehetett eltávolítani.

 

 

Az első küldetést, az STS-62-A-t 1986 októberére tervezték, de a Challenger-katasztrófa közbeszólt, és végül nem indult űrsikló Vandenbergből. Az egész projekt számos nehézséggel küzdött, és a biztonsági kockázat is magas volt - elég megnézni, milyen közel van minden a shuttle-hoz például. A Challenger után a katonai űrhajózás is irányt váltott, olcsóbbnak bizonyult hagyományos rakétákkal, mint a Delta és Atlas sorozatok, feljuttatni a műholdakat. Az SLC-6-ot egy idő után át is alakították a Delta IV fogadására.

-------------------------

A képek gazdája a DoD.

A bejegyzés trackback címe:

https://cydonia.blog.hu/api/trackback/id/tr371933156

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KGyST · http://repules.tumblr.com 2010.04.19. 09:35:35

Helyesen felderítő műhold. Az űrszonda más égitestekhez repül.

fátum 2010.04.19. 12:32:51

Pontosabban az űrszondák "második kozmikus sebességet elérve elhagyják a Föld vonzáskörét". Pl. a Genesis űrszonda a "Nap-Föld rendszer L1 pontján néhány mikrogramm mintát gyűjtött a napszél részecskéiből". :-)

(idézetek a Wikipediaból)

redrick 2010.04.19. 13:19:35

ha nem hagyjak abba, mostanra mar buranokat inditananak :)

DeToXXX 2010.04.19. 14:08:05

az olyan mint a burritó csak qrva gyors? :)

Márai Coelhó · anygyalszarny.blog.hu 2010.04.19. 14:28:58

Hát, lehet hogy ubánus legend, de az a szóbeszéd járta, hogy az oroszoknak nem tetszett, hogy a Vandenbergről indított űrsiklókkal olyan pályára tudtak volna állni, amelyről a "megtört pályájú bombázó" koncepció alapján Moszkvát bombázhatták volna, ezért figyelmeztetésként lézerrel kiégettek néhány szenzort az egyik űrsiklón (hivatalosan: pályakövetési kísérlet), ami után az amerikaiak inkább hanyagolták a tervet. (Ez elég vadul hangzik, nem kezeskedem a hitelességéért, a szakszerűségéért meg főleg nem.)

Almaspite 2010.04.19. 14:47:36

Izee, akkor most ez a cikk a legiero ursiklojarol szolt, ahogy a cimben irtak, vagy a legiero kilovoallasarol?

KGyST · http://repules.tumblr.com 2010.04.19. 14:52:14

@Márai Coelhó:
Nem rossz, de minden poláris pálya elhalad a Szovjetunió tetemes része felett. A Vandenbergi pályák meg emlékeim szerint Kaliforniából dél és délnyugat, az óceán felé indultak, azaz háromnegyed és nem negyed fordulat után értek volna a SZU fölé.

georg 48 2010.04.19. 15:53:30

Hát nem tudom! Nekem pont úgy néz ki, mint a többi.
Lehet, hogy a farka 13,5 cm.-el szélesebb, meg a törzse 8,7 mm.-el dagibb, de innen nem látszik! Így hát üsse kavics.

georg 48 2010.04.19. 15:59:47

Nekem olyan, mint a többi.

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2010.04.19. 16:33:30

Nos, mivel nem került sor tényleges küldetésre, ezért a kép csak illusztrációként szolgál, az Enterprise áll az USAF indítóállásán. Ha beindul a projekt, akkor a katonai küldetések egy része a KSC helyett innen indult volna, de az ürsikók ugyanazok lettek volna. Lehet, hogy a cím kissé túlegyszerüsített, ez van.

Nade 2010.04.19. 16:43:35

Kedves Barack Hussein Obama Elnök Úr!

Kérem, amikor majd olvassa ezt a blogot, fontolja meg, hogy érdemes-e leállítani az űrsiklókat! Egy új, csak megközelítőleg ilyen teljesítményű rendszer létrehozása össze sem hasonlítható költségekkel járna, mint a shuttle-program regenerálása. A várható időigény különbségéről nem is beszélve, amely évek során az oroszokra lennének utalva. Amelynek következményeit az Ön tanácsadói szerintem át sem gondolták.

Üdvözli egy magyar tisztelője

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2010.04.19. 17:00:56

@Nade: bocsika, de a Constellation maga hozta magával az oroszokra utaltságot, tehát Bush bácsit tessék anyázni. A shuttle meghosszabbítása sem vezetne sehova, csak körbe-körbe, úgyhogy ideje továbblépni.

Unter Bahn (törölt) 2010.04.19. 17:12:34

Hát....

Engem azért csak érdekelt volna, hogy ha marad pár rubel, vajon Buran most hol tartana (ugye van egy Mrija - egyéb célra is hasznosítható - óriás hordozó, meg van egy úrcsikló, ami magűt interpretálja a zúrbe, drága hordozórakéták nélkül...

Mondjuk nekem a "millió dolláros űrben is fogó golyóstoll" kontra "grafitceruza" projekt keményen eldöntötte, hogy ki áll a realitás talaján... akkor is, amikor embereket kellett feláldozni...

korxi 2010.04.19. 18:11:43

@Almaspite: "kilővőállás" hihi, ezt a szót még nem láttam sehol:)

CsJP 2010.04.19. 18:14:11

"Elvben Floridából is képes lenne az űrsikló poláris pályára állni, de ekkor egyrészt le kellett volna csökkenteni a hasznos terhet.."

ez miert is van igy?

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2010.04.19. 18:37:27

@CsJP: innen vettem:
www.globalsecurity.org/space/facility/vafb-slc-6.htm

"Following standard launch safety criteria, the shuttle could reach a maximum orbital inclination of 57 degrees. Using an orbiter yaw-steering (or "dogleg" maneuver), it could reach polar orbit. But the energy required for the orbiter and external tank to turn at high velocity through a specific wedge angle would, according to Military Space, "result in a 30% loss in payload capacity (from 32,000 to 22,000 pounds) that could be launched into a 98 degree inclination orbit."

@Unter Bahn: nagyon nem lett volna mire használni, ha még marad is rá pénz. Az űrgolyóstoll vs ceruza meg ordas nagy urban legend, kezdetben az amcsik is ceruzát használtak , de az veszélyes volt, mert a letörő grafithegy rossz helyre lebegve tüzet is okozhat, így áttértek viasztollakra. A Fisher Pen közben az űrprogramtól teljesen függetlenül kifejleszett egy túlnyomással működő golyóstollat, extrém helyzetekre, majd nem sokkal később bemutatta a NASA-nak. Hamarosan a Space Pen lett az űrhajósok tolla, mind amerikai, mind szovjet oldalon.
en.wikipedia.org/wiki/Space_Pen

Unter Bahn (törölt) 2010.04.19. 22:49:57

@lacalaca: Köszi, nem tuttam':-(

WinG 2010.04.20. 13:00:29

Kicsit csalódás a cikk, ugyanis azt hittem, hogy a Dyna-Soar projektről írtok :)

en.wikipedia.org/wiki/X-20_Dyna-Soar

Apollo 21 2010.04.21. 17:19:16

@lacalaca: én olyat is olvastam valamikor nagyon régen valahol, hogyha 5 szegmensből raknák össze a Shuttle szilárd tüzelőanyagú gyorsítórakétáit a jelenlegi 4 helyett, akkor a feljuttatható hasznos teher mennyiségének jelentős csökkenése nélkül is képes volna poláris pályára állni Floridából. (A plusz tolóerő miatt.)

Jellemző az amcsikra, hogy csinálnak Vandenbergben is egy Shuttle-indítóállást, amit azután soha sem használnak. Tipikus...

Mindenesetre érdekességnek kiváló. :-) Grat!

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2010.04.21. 18:04:51

@Apollo21: kösz! Azért az SRB-bővítés egyáltalán nem olyan triviális feladat, amire az Ares I(-X) a legjobb példa. Sajnos a szilárd hajtóanyagnak is megvannak a maga hátrányai, nem is kevés.

Apollo 21 2010.04.21. 22:43:13

@lacalaca: Az Ares-I-X még a hagyományos, 4 szegmensből álló Shuttle gyorsítórakétát használta első fokozatként. Az ötödik szegmenset egy méret,- és tömegazonos dublőr helyettesítette, ugyanúgy ahogyan az egész második fokozatot és az Oriont is. Az első alkalom, amikor 5 szegmensből álló Ares-I első fokozatot használtak volna, az az Ares-I-Y lett volna.

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2010.04.21. 23:48:34

@Apollo21: hát ez az. 2006. januárban jelentették be, hogy ötszegmenses SRB kell, és az első tesztverzió két és fél év alatt készült el, alig valamivel az Ares I-X előtt. Ugyanígy többéves fejlesztésbe került volna, hogy pár shuttle misszión alkalmazzák, plusz a mindenféle vizsgálat amiatt, hogy megváltozna a rendszer felépítése, tömegeloszlása. Sokkal nem lett volna olcsóbb az SLC-6-nál...
süti beállítások módosítása