Vasárnap éjjel (remélhetőleg) leszáll a 2007 augusztus 4-én indított Phoenix amerikai űrszonda a Marsra. A szonda rádiós visszajelzését legkorábban magyar idő szerint hétfőn hajnali kettő óra körül várhatjuk (a terjedési időt beleszámolva). A leszállóegység a marsi északi szélesség 68-69. foka között száll le, ahol a korábbi kutatások szerint már vízjeget tartalmaz a talaj (a földi sarkvidékek állandóan fagyott talajához hasonlóan). A Phoenix lehet a hatodik sikeres leszállóegység a Marson, és Vikingek (1976) óta az első, amely rakéta-fékezéssel száll le. A küldetés célja egyrészt a marsi víz és az éghajlatváltozások történeték tanulmányozása, másrészt életet, életre alkalmas területet keresni a jég-talaj határzónában.

- Ez nem egy séta a nagyi házához. Nehéz és kockázatos feladat a Marsra küldeni egy űrszondát. - nyilatkozta Ed Weiler, a NASA Tudományos Küldetések Igazgatóságának helyettes vezetője. - A világ összes küldetéséből eddig kevesebb, mint a fele volt sikeres.

A kilencvenes években a NASA meghirdette a többet, olcsóbban, gyorsabban programot - ennek eredménye volt a Mars Pathfinder és az azóta készült szondák. Az utóbbi években sem lett nagyobb a költségvetésük, így a szlogent ismét előszedték, ez lett a Mars Scout Program. (Ha az előzőek is ebben a szellemben készültek, akkor ezt most valójában a "még többet, még olcsóbban, még gyorsabban" program? A dolgot bonyolítja, hogy a program második küldetését 2011-ről 2013-ra halasztották, "belső konfliktus" miatt - ha jól értettem, túl nagy az átfedés egy másik küldetéstervvel, vagy csak nincs pénz kettőre - nem volt egyértelmű a nyilatkozat.)

Az első "cserkész"-nek 2003-ban az Arizonai Egyetem Phoenix (Főnix) küldetéstervét választották, és az egyetem Hold- és Bolygókutató Laboratóriuma a program vezetője a NASA felügyelete alatt. Rajtuk kívül egyesült államokbeli, kanadai, svájci, dán, német és brit egyetemek, a Kanadai Űrügynökség és az űripar képviselői vesznek részt a tervezésben.


A Phoenix leszállóegység a Marson (grafika)

A rakétahajtóművel való fékezést a Washingtoni Egyetem egyik professzora kifogásolta, mert kutatásai szerint már a Vikingeknél is fennállt a lehetősége, hogy a hajtóműgázok megfertőzhették a mintákat (a Viking szondák biológiai kísérletei felemás eredményt hoztak, annak idején úgy értékelték, hogy nem találtak életet; később kimutatták, hogy a Földön sem mindenütt tudták a műszerek kimutatni az élet jeleit). A kifogás azonban későn érkezett, a szondát már nem tervezhették át komoly késedelmek nélkül. Más kutatók nem látják komolynak a problémát, de foglalkoznak az ammónia-szennyezés hatásaival.

Az előző két járműves küldetéssel szemben a Phoenix fix (nem mozgó) leszállóegység. Ennek okai, hogy egyrészt az ottani felszín várhatóan eléggé egységes, a rövidtávú mozgás nem jelentene plusz információt, másrészt így több műszer fért bele, illetve így felhasználhatták az annak idején törölt Mars Surveyor 2001 Lander küldetés egységét és a Mars Polar Lander tartalék műszereit (ezek úgynevezett tisztaszobában várták évek óta a hasznosítást, talán ezért is kapta a szonda a nevét a mitológiai főnixmadárról).

A küldetést 90 marsi napra (sol) (kb. 92 földi nap) tervezték. A remények szerint megéli a marsi tél elejét, hogy vizsgálhassa a jégréteg növekedését. Télen akár egy méternyi széndioxid-jég is kicsapódhat, így valószínűtlen, hogy túlélné a telet.

Az egység fedélzetén található egy DVD, amit a Planetary Society készített. A lemez a Marsról szóló irodalmi és képzőművészeti alkotásokat tartalmaz, így pl. H.G.Wells A világok harca című könyvét és annak híres (mások szerint hírhedt) Orson Welles-féle rádiófeldolgozását, Percival Lowell művét a vélt Mars-csatornákkal, Ray Bradbury Marsi krónikák című könyvét; ezen kívül többek között a néhai Carl Sagan és Arthur C. Clarke üzeneteit a jövő marsi telepeseinek. A DVD-t különleges üvegből készítették, ami a várakozások szerint több száz, vagy akár ezer évet is kibír a marsi körülmények között - a kérdés csak az, hogy lesz-e a távoli jövő telepeseinek DVD-lejátszója...

Forrás:
http://phoenix.lpl.arizona.edu/
http://en.wikipedia.org/wiki/Phoenix_(spacecraft)
http://www.nasa.gov/ A Mars Scout program halasztásáról

képek (C): NASA/JPL/UA/Lockheed Martin

Szerző: Radar

8 komment

Címkék: mars phoenix

A bejegyzés trackback címe:

https://cydonia.blog.hu/api/trackback/id/tr73478014

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

carl 2008.05.20. 10:14:10

végre megint, remélem simán landol.

Dharma · http://arcadia.blog.hu 2008.05.20. 14:57:01

Remélhetőleg most minden mérnök ugyanabban a mértékegység-rendszerben számolt...

Radar · radar.blog.hu 2008.05.20. 21:49:46

Ha jól tudom, eddig is sok küldetésben vettek részt egyetemek (a NASA imád alvállalkozókkal dolgozni), de ez újdonságnak tűnik, hogy a projekt kidolgozása mellett a vezetést is az arizonai egyetem kapta. Bár lehet hogy csak én vagyok tudatlan, talán Fock-Cares kollega korrigálni tud.

Hartree-Fock Cares 2008.05.23. 22:45:05

Szerintem volt már ilyen, például talán a Lunar Prospector, de nem mernék rá megesküdni...

sallala 2008.05.25. 21:19:27

mér nincs élő közvetítééééés?:P

Gaius Baltar · http://cydonia.blog.hu 2008.05.25. 22:02:58

nem jott most ossze, viszoint valami nasza nevu szervezet csinal allitolag kozvetitest:

www.nasa.gov/multimedia/nasatv/index.html

sallala 2008.05.26. 01:45:05

náza?
soha nem hallottam róluk, valami scifi cég?:P

sallala 2008.05.26. 01:58:19

phoenix has touched down, thank you náza :P
süti beállítások módosítása