Felbukkant pár új kép a neten (www.buran-energia.com) az egykori szovjet űrsikló egyes példányairól. De először egy érdekes adat: miért is szakadt be az MIK csarnok teteje, és omlott rá az első, űrben járt Buránra? Nos, Bajkonur klímája meglehetősen száraz, évente csak pár nap van csapadék. Az éves hőingás ellenben igen nagy. Az MIK csarnok építésénél ezért csak a hőszigetelésre koncentráltak, a vízre alig. A hőszigetelő hab pedig olyan volt, ami magába szívja a vizet. 2002-ben a szokásosnál jóval több eső esett, és amikor a munkások javítani kezdték a tetőt, a leromlott állapotú szerkezet a nagy túlsúly következtében beomlott.

A csarnok felújítását csak úgy egy éve határozta el az űrrepülőtér vezetősége. Hogy mire fogják használni, még nem ismert.

Az új képek arról a két szerencsétlen sorsú repülőről szól, amiket a Sinsheim-i (Németország) Auto & Technik Museum akart megvenni, de eddig egyikhez se jutott hozzá. Az egyik "igazi" űrsikló - lett volna, de csak félig épült meg. A második generációs űrsikló (2.01, "Bajkál") 2004 óta egy gyártelepen áll, igaz azóta valami ponyvaszerűséget már ráhúztak. A képeket egy orosz blogger (riverpilgrim.livejournal.com) készítette a környező csatornákról.



A másik képhez mókás történet is kapcsolódik. Az airliners.net egyik olvasója útban Dubai-ból Frankfurtba, útbaejtette Bahreint, és ha már arra ment, jó előre megnézte Google Earth-ben, merre találja az országban rekedt "analóg Buránt". Kódjele szerint OK-GLI, a Burán aerotesztere volt ez a repülő. Hogy miért rekedt egy dokktelepen, arról bővebben írtam korábbi posztomban, helyette következzen Birdwatching története, szabad fordításban:

Dubai-ból Frankfurtba repültem, és megálltam fél napra Bahrein-ben, hogy felfedezzem az országot. Korábban megnéztem Google Earth-ben, körülbelül merre található a repülő, így hát béreltem egy kocsit, és arra vettem az utam. Némileg koszos, lepukkant dokk-ipartelepre értem. Leparkoltam a hozzávetőleges helyen, és gyalog indultam tovább. Nagyon forró és párás idő volt, egyből csupa víz lettem, ahogy a légkondis kocsiból kiszállva elkeztem sétálni egyfal mentén, mindenféle nagy épületek között, míg el nem értem egy kaput egy őrrel. Megkérdeztem az őrt, aki megerősítette, hogy a "Space Shuttle" ezen a dokktelepen (inkább roncstelepen) van, de sajnos nem mehetek be. Beültünk a légkondis szobájába, beszélgettünk, többek között az otthonáról, Pakisztánról, végül rákérdeztem, miért nem láthatom a Buránt. Közölte, hogy a főnöke nem engedné, hogy bárkit is a közelébe menjen, de kiderült, hogy a főnök a Ramadán miatt most épp szabadságon van.

Probléma megoldva! Meggyőztem, hogy a főnök nem láthat meg, ha nincs itt, és elindultunk a fémhulladék-hegyek között. Aztán a Burán ott volt előttem. Micsoda érzés! Ez a szakadt, szárnyatlan cipősdoboz volt egykor a szovjet űrprogram büszkesége! Az alján a hőcsempék meg voltak perzselődve, mintha valami hőpróbának tették volna ki. Az egész nagyon low-tech-nek tűnt, a szárnyak csatlakozási helyén csövek és drótok lógtak mindenfelé. Két irányból tudtam képet csinálni, amik a rakteret is ábrázolják, annak ellenére, hogy alig volt hely a fal és a konténerek miatt. Az őr rámszólt, hogy ne is csináljak többet, és menjünk ki (nem tudom, hogy a főnökétől félt, vagy attól, hogy egy halom fémhulladék ránk omlik). Szívesebben maradtam volna még, kiélvezni a helyzetet, de mindössze három perc múlva újra kint voltunk.