sérült napelemVasárnap a küldetés második űrsétáján a Discovery legénysége elkezdte a P6 napelem-tartó áthelyezését, egyelőre egy ideiglenes helyre. Eközben az egyik antennaforgató elemen öregedés jeleit és fémforgácsokat fedeztek fel, amiből mintát is vettek földi elemzésre. Kedden a következő űrsétán két űrhajós és a belülről irányított robotkar segítségével hét óra alatt végleges helyére került a P6, azonban a 76 méteres napelemek egyikén egy 90 centiméteres szakadás keletkezett. Szerencsére a fő vezetékek nem sérültek meg, a napelem 97 százalékát adja a szokásos energiájának, így a probléma megoldása nem sürgős.

A napelemforgató szerkezet megvizsgálásra csütörtökre újabb űrsétát tervezett a földi irányítás, ezt később péntekre helyezték át. Az új űrséta miatt a Discovery küldetését egy nappal meghosszabították, november 7-ig. A forgató feladata a napelemeket mindig a Nap felé irányítani, hogy maximális energiát adjanak le. A Columbus modul decemberi és a Kibo modul áprilisi csatlakozása előtt mindkét napelemtáblának hibátlanul kell működnie, és egy harmadikat is felszerelnek, a megnövekedő energiaszükséglet fedezésére.


Harmony modul belseje Kedden az űrhajósok Paolo Nespoli olasz specialista és Peggy Whitson parancsnok vezetésével birtokukba vették a Harmony modult. Az űrállomás 34 köbméter térrel gazdagodott. A Harmony csak a Shuttle távozása után fog végleges helyére kerülni, amit most a dokkolóelem foglal el.



Forrás:

http://www.space-travel.com/reports/Astronauts_find_damage_on_space_station_999.html
http://www.space-travel.com/reports/Panel_on_space_station_solar_antenna_rips_999.html
http://www.space-travel.com/reports/US_shuttle_mission_to_ISS_extended_999.html
http://www.space-travel.com/reports/NASA_postpones_spacewalk_until_Friday_999.html
http://www.space-travel.com/reports/Astronauts_Enter_Harmony_For_First_Time_999.html

Szerző: Radar

Szólj hozzá!

Címkék: iss

A bejegyzés trackback címe:

https://cydonia.blog.hu/api/trackback/id/tr55213854

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása