Negyven éve halt meg Gagarin

2008.03.28. 10:20

 Negyven évvel ezelőtt, egy tragikus repülőgépbalesetben vesztette életét az első ember, aki kijutott a világűrbe, és a Vosztok-1-es fedélzetén orbitális pályára állva megkerülte a Földet. Halálának körülményei máig tisztázatlanok, az ügyet akkor "Szigorúan Titkos" minősítéssel látták el, amit azóta sem oldottak fel.

 1968 március 27-én Jurij Gagarin és otatója Vlagyimír Serjogin egy rutin gyakorlórepülést hajtottak végre MIG-15UTI típusu vadászgépükkel a közép-oroszországi Kirzah városka mellett, amikor a baleset megtörtént. Mindkét pilóta a helyszínen életét vesztette. A gép roncsait akkor begyűjtötték, majd a hivatalos vizsgálat lezárultával egy légmentesen zárt konténerben helyezték el, amit nem hajlandóak felnyitni negyven év után sem. Az Orosz Légierő napokban megjelentetett hivatalos álláspontja szerint "Nincs szükség további nyomozásra." 2007 áprilisában egyszer már komolyabban feszegették az ügyet, mondván, hogy új vizsgálati eljárások és technológiák sokmindent megállapíthatnak, a Kremlből azonban igen hamar rövidrezárták az ügyet. Az balesetet az akkori "gyakorlattal" ellentétben még a kommunista időkben is sokat tárgyalták, sok megválaszolatlan kérdés elhangzott. Rengeteg elmélet látott napvilágot, egy 1986-ban kiadott indoklás szerint egy másik repülőgép utánégetője okozta a balesetet. Természetesen léteznek ennél sokkal vadabb elképzelések is, van aki földönkívüliek beavatkozását sejti a dologban, mások a "Megrendezett Holdraszállás"-hoz hasonlóan a látják az egész repülést, és szerintük Gagarinnak az igazság elfedése érdekében kellett meghalnia. A legbátrabbak szerint azonban (nekem ez a kedvencem) maga Leonyid Brezsnyev, az akkori pártfőtitkár  személyesen rendelte el az űrhajós halálát, annak hihetetlen népszerűsége miatt... Lehet találgatni, a rideg titoktartás mindenképpen az összeesküvés-elméleteknek kedvez.

 A tragédiát követően Gagarin és társa holttestét a Kremlben helyezték örök nyugalomra, ami azidőtájt a legnagyobb megtiszteltetésnek számított, szülőfaluja közelében pedig még egy várost is elneveztek róla.

 De bármi is történt '68 tavaszán, béke poraidra Jurij! Számomra mindig Te leszel az első.

Forrás:
http://en.rian.ru/russia/20080327/102375607.html

A bejegyzés trackback címe:

https://cydonia.blog.hu/api/trackback/id/tr42399697

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

CSaB · http://www.domain.hu 2008.03.29. 10:48:14

Nem is tudtam, hogy így halt meg.

Nattefrost med svarte vinger · http://nattefrost.blogol.hu 2008.03.31. 23:07:25

Hali! Ismertem a sztorit, a különféle találgatásokat is... mindenesetre a blogbejegyzés utolsó két mondata nekem is nagyon, nagyon a szívemből szólt!

Bölcs Bagoly 2011.03.02. 20:53:54

Nem Gagarin járt a világűrben, hanem az űrhajókonstrutőr fia.