Végre elérkezett a nap, először csaptak ki lángcsóvák a Virgin Galactic leendő űrhajójának hátsó végéből. A Virgin és a Scaled Composites sokat küszködött a SpaceShipOne kisebb tejlesítményű hibrid rakétahajtóművének felskálázásával a nagyobb testvérhez, de úgy tűnik, az erőfeszítéseik végre meghozták a kívánt eredményt. Érdekes egyébként, hogy míg ők a hajtóművel szívtak sokat, a kisebb méretű Lynx-et fejlesztő XCOR-nál az aerodinamikával szöszmötöltek el, nem kicsit.

Tehát ma (04.29.) a reggeli órákban a WhiteKnightTwo felemelkedett a kaliforniai Mojave Air- and Spaceport kifutópályájáról, majd a megfelelő magasságot elérve leoldotta a SpaceShipTwo-t. Eddig minden úgy zajlott, mint a korábbi kéttucat siklóteszten, de most Mark Stucky és Mike Alsbury, a két pilóta 16 másodpercre beindította a hajtóművet, és 1,2 Machig gyorsult a géppel, majd visszasiklott a földre. Ez persze még csak egy rövid teszt volt, melyet jó pár további követ, míg végül átlépik a 100 km-es magasságot, de mindenképp mérföldkő a program szempontjából.

ss2_poweredflight_onb_sm.jpg

Credits: Virgin Galactic/Scaled Composites

Az űrhajót mozgató RocketMotorTwo egyik érdekessége, hogy hibrid rakétahajtómű, ami szilárd tüzelőanyagot, egy speciális gumifajtát éget el, folyékony oxidálószert, nitrogén-oxidot átvezetve rajta. Emiatt az űrhajót nem lehet majd a repülőgépekhez hasonlóan megtankolni és újra kigördíteni a kifutópályára, hanem a szilárd üzemanyag tartályát minden alkalommal cserélni kell. Cserébe valamivel biztonságosabb, mintha mindkét komponens folyékony lenne.

ss2_poweredflight01_sm.jpg
Credits: marsscientific.com/Clay Center Observatory, Marek Kozubal

stucky_branson_sm.jpg
Mark Stucky és Richard Branson pacsiznak a repülés után. Credits: Mark Greenberg


Az első tényleges űrrepülés év végére várható. Kissé fura egyébként ezt a repülő-szerű izét űrhajónak nevezni. Egyrészt még nem az, mert nem lépte át a 100 km-es határt, de ilyen értelemben például az Orion sem űrhajó. Még. Ha viszont átlépi, az űrben járt, akár keringett, akár nem. Másrészt a szuborbitális űrhajók, mint a SpaceShipOne és -Two meg a Lynx nyilvánvalóan más ligában fociznak, mint az "igazi", orbitális űrhajók. Adná magát az űrrepülőgép szó, de az meg a magyar nyelvben a Space Shuttle/Burán páros szinonímájává vált. A szuborbitális repülésre létezik még az űrugrás kifejezés - nevezzük ezeket űrugróknak?

A bejegyzés trackback címe:

https://cydonia.blog.hu/api/trackback/id/tr605253161

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hld 2013.04.30. 08:47:13

Az űrugrás bár eléggé elterjedt a magyar irodalomban, szó szerinti angol megfelelőjének egészen más jelentése van, főleg Felix Baumgartner óta. Az ugrás szó korábban valamennyire visszaadta a rakétákkal indított ballisztikus repülések jellegét, de repülőgépről indított szárnyas eszközök "űrsúróló" jellegét már nehezebben.

Igazából nem tudom mi lenne a legjobb. A szuborbitális, ballisztikus, űr, ugrás, repülés valamelyik kombinációja.

Virt02 2013.04.30. 12:13:39

@hld:
"Az ugrás szó korábban valamennyire visszaadta a rakétákkal indított ballisztikus repülések jellegét, de repülőgépről indított szárnyas eszközök "űrsúróló" jellegét már nehezebben."

Az űrugrásnál nem az a lényeg, hogy honnan indul, hanem, hogy kilépve az űrbe nem tesz meg egy kört sem, hanem rögtön visszafelé jön...
Tehát akár űrugró is lehetne az ilyen gép... vagy - hogy ne keverjük össze Baumgartnerrel - űrugrógép. :)

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2013.04.30. 12:15:50

@hld: @Virtusblog: azért tegyük hozzá, hogy Baumgartner akármekkorát ugrott, még messze járt az űrtől. Szóval az maximum extrém nagy magasságú ejtőernyős ugrás, de nem űrugrás.

Virt02 2013.04.30. 13:37:05

Vagy lehetne a néhai Dévényi Tibor (nem a lemezlovas, hanem a scifi-író!) szavával: kozmocsúzli.

Lásd még: Alsódabasi Röptető...

DOGMAN · http://kutyasagok.blogspot.com 2013.04.30. 13:53:49

Nekem is a bolha ugrott be egyből: felmegy lejön, anélkül hogy kijjebb menne (valódi orbitális pályára), gyakorlatilag "felugrik" az űr alsó határára. :D

He 280 (törölt) 2013.04.30. 19:43:58

Annyira idegenkedek ettől a mesterséges 100km-es világűrhatártól.

Egy föld körül keringő test 148km alatt simán lezuhan.
De egy rakétahajtással támogatott műholdnak (ahogy tervezték az X15-nek) 75km-nél is lehet a perigeuma.

Hanzsi 2013.05.03. 23:48:39

@He 280: Annyira nem értek hozzá, de én úgy tudom, a Kármán vonal a világűr egyezményes határa. Tehát az a magasság, ahol felhajtóerő már nem tart fenn semmilyen szerkezetet, annak ahhoz, hogy ne pottyanjon le, el kell érnie az első kozmikus sebességet.
Vagy erre értetted a mesterséges jelzőt?

_renton 2013.05.10. 17:11:49

Elnézést, hogy ekkorát beleoffolok a blogba, de: youtu.be/ufsrgE0BYf0

Vélemények? :)

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2013.05.12. 16:40:52

@_renton: hát, amit mutatnak, az egészen reálisnak tűnik, kérdés, hogy mi ütközik az űrsiklónak meg az űrállomásnak, ami pl lelöki a pályáról a légkörbe meglehetősen gyorsan. (Meg van valami ejtőernyő-szerű lebernyeg is az ISS-nél, ami az igazin nincs.)