Blue Origin tesztepülés

2007.01.04. 23:14

No alulmaradtam az index digg.com kommandójával szemben. Itt szemezgettem már a Blue Originos cikkel tegnap óta, de születésnap meg egyéb kötelezettségek elszólítottak a billentyűzet elől. Persze nem mintha bármi rossz lenne abban, hogy megelőztek, sőt, végülis örülök neki, hogy foglalkozik a témával az egyik legnagyobb hazai hírportál, hisz a célom végülis az űrkutatás népszerűsítése.

Teszt


Ahogy ismeretes a Blue Origin nem egy túl nyitott cég. A kísérleti állásukat több kilométernyi drótkerítéssel vették körül, tesztjeikről csak az amerikai repülésügyi ügynökség repüléskorlátozó bejelentéseiből lehet értesülni. Minap nyilvánosságra hozott bejelentésük érthetően nagy port kavart, hiszen az egyik legesélyesebb magán űrrepülő cégként van számontartva. Ahogy azt korábban sejteni lehetett, egy DC-X-esre hasonlít az jármű, amivel 2010-re turistákat szeretnének a Kármán-határon túlra (100 km) juttatni. És visszahozni.

A mostani teszt finoman szólva nem nagy durranás önmagában az eredményeit nézve (gondoljunk csak a SpaceShipOne-ra): a Goddard csupán 87 méter magasra emelkedett fel, majd ereszkedett vissza összesen fél perc alatt a tavaly november 13-án lezajlott tesztrepülésen (az utána következő decemberi tesztről nem került nyílvánosságra semmilyen hír. Az Amazon alapító Jeff Bezos kifejtette, hogy nem is céljuk a rohanás, ezt a honlapjukon jelmondatul választott latin mondás is szemlélteti (Gradatim Ferociter).

A jármű


A Goddard egy kisebb kúp alakú jármű, a videók alapján kilenc fúvókával felszerelve. Ebből öt a jármű közepe táján, kereszt alakban találhatóak, négy valószínűleg kormánymű pedig a kúp aljának széleinél találhatóak. A repülésből még nem világos, hogy ez a fő meghajtórendszer, korábban ugyanis arról spekuláltak a hozzáértők, hogy valószínűleg egybe lesz építve a meghajtórendszer a pilótafülkével, a jelenleg prezentált teljesítmény és méret szerintem viszont kicsi lenne egy szuborbitális repüléshez. Amit alátámaszt az a nyilatkozat, miszerint ez csak az első jármű egy hosszú tesztsorozatban.

A novemberi repülésről sok videó, és a hivatalos bejelentés megtalálható a Blue Origin weboldalán, Jeff ügyesen telerakta Amazon hirdetésekkel, meg álláshirdetésekkel.  Kép balra: a Goddard. Forrás Blue Origin. Lent: felvétel a repülésről.

A bejegyzés trackback címe:

https://cydonia.blog.hu/api/trackback/id/tr3626071

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

aka · http://slashdot.org 2007.01.05. 10:21:31

science.slashdot.org/article.pl?sid=07/01/03/2344241

gratulálok, 2 napos hír kelt szenzációt a blog.hu főoldalán.

Gaius Baltar · http://cydonia.blog.hu 2007.01.05. 12:46:02

gratulalok, slashdotos linkajanlast hasonlitasz blogbejegyzeshez.