Tudósmarketing

2006.12.02. 15:32

Az állami és magánkézben levő űripar különbözik. Ez persze nyilvánvaló, ugyanakkor érdemes végiggondolni, hogy ebből milyen következteteéseket lehet levonni a jövőre vonatkozóan.

Az államilag finanszírozott űripar

Az állami űrkutatás egyik elsődleges szempontja politikai, a másodlagos pedig tudományos jellegű. A politika befolyására nagyon jó példa az USA legújabb űrpolitikája, de visszatekintve a múltba is láthatunk rá példát: az űrverseny idején, illetve a Szovjetunió összeomlása után tapasztalható tudományos és technikai eredmények mennyiségét és minőségét összehasonlítva látható, hogy a fejlődés milyen mértékig volt a nemzetközi helyet által "inspirálva". A verseny végétől fogva olyan mértékű hanyatlás vette kezdetét, hogy mai napig érezhető a hatása. Hogy csak egy példát említsek: a NASA nem képes reprodukálni az Apollo program híres Saturn V-ös hordozórakétáit, a tudás már nincsen meg, a német rakétamérnökök pedig már elfogytak. Vagyis az akkori tudás mértéke némely területen még a mostanit is meghaladta.

A tudományos célok szükségességét az emberek általában nem szokták megérteni. Miért kell nekünk egy újabb millió dolláros űrszonda, hogy megmérjünk csillagok huszadrangú és érdektelen tulajdonságait? - kérdezik. - Ettől nekem miért lesz jobb? A kérdés jogos, megindokolható, csak nehéz elmagyarázni.

A haladás, a tudományos fejlődés megköveteli, hogy olyan célokat kergessenek a kutatók, amik a felkészületlen embernek - a téma alapos ismerete nélkül - bizony szinte felfoghatatlanok, érthetetlenek (minek egy csillagokat bámulni, miért akana bárki is egy fémgolyót földkörüli pályára állítani (jééé távközlési műhold lett belőle 40 évvel később)). Hogy egy kézzelfoghatóbb példát hozzak: CCD chipek, digitális kamerák. Bár a csillagászok eleinte kétkedéssel fogadták az új technológiát, 4 évvel a Fairchild Electronics által bemutatott 100x100 pixeles chip után pár évvel már bizonyította tudományos felhasználásának létjogosultságát. Ha a csillagászok annak idején nem kaptak volna komoly  támogatást a kutatásaikra (az államtól kapják általában), az ipar nem kapott volna pénzt a CCD technológia fejlesztésére, és végeredményben az átlagembernek sosem lett volna digitális kamerája. Mára már átvette a vezetést a hagyományos fényképezőgépektől.

A tudományért folytatott űrkutatás _szükségszerű_, ha a társadalom nem utasítja el a technológiai fejlődést. Amint a kihívások keresése, az ember számára elsőre ésszerűtlennek tűnő távoli célok felé való törtetés elül, bekövetkezik a pangás, elhal az emberi kreativitás. A tudomány kihívásokat állít a mérnökök elé, és a kihívás hozza a fejlődést.

Befejezésképp hadd ajánljam a témában Stanislaw Lem Visszatérés című könyvét, ha valaki egy nálam kb 10^6-onszor jobb írótól szeretne erről a témáról olvasni.

Űripar a szabad piacon

A rendes piacon levő cégek egy igen lényeges pontban különböznek az állami intézményektől: a befolyás forrása. Míg az állam feladata és célja a fenti két aspektust összefoglalva az emberek jóléte és fejlődése (jobb államokban), addig a piacon levő cégek egyetlen célja a profit. Tényleges, komoly űriparról beszélni nem könnyű. Mitől lesz egy cég "űripari cég"? Nem egy cég van, akár Magyarországon is (az idei PECS pályázatára 7 magyar cég nyert ell támogatást) űrbeli felhasznlásra gyárt eszközöket, alkatrészeket. Ezidáig ők alkották az "űripari cégek" körét*. 


Mapanság azonban a lehetőségek egyre tágabbak: az amerikai kontinensen hamarosan már saját privát űrkikötőt is létesít az egyik cég, az oroszok és ukránok átalakítják és eladják ballisztikus rakétáikat, bérbe adják űrhajóikat, egy másik cég nagyon ötletes módon mozgó tengeri kilövőállást létesített (Sea Launch). Hatalmas a mozgolódás a hordozópiacon, ami az áraknak igen jót tesz valószínűleg.

Egy lényeges különbséget emelnék ki: míg az állami intézetek elsősorban a kihívást keresik, kutatókat foglalkoztatnak a közvetlen haszonnal nem feltétlenül kecsegtető kutatásaikért, addig a magáncégek afele mozdulnak, ahol több bevétel várható. A kapcsolódó technológiák fejlődése miatt ma már egy magáncég is kifejleszthet (=relatíve kevés befektetéssel) emberes űrrepülésre (szuborbitális repülésre az űr határára, kb 100 km-re a felszíntől) alkalmas járművet, a megfelelő rakétamérnöki tudás, és technikai háttér is többé kevésbé elérhető (pl. Észak-Koreának ez mindezidáig nem sikerült).
Fontos megjegyezni, hogy ez nem jár az állami intézményekkel szemben szükségszerű konfliktussal, hisz azoknak mindig is szükségük volt magáncégekre, akik a technológia egy részét biztosítják. Ez még ma is így van. Az iparág együttes jövője igen bíztató, ha a politikai célok, és a hadászat nem szól közbe. Mint fentebb írtam, a haladás egyik mozgatója a kihívás, a konfliktus. Márpedig a háborúzás az emberiség mindig is egyik legkedvesebb időtöltése volt, valahogy szívesebben öl, mint felfedez.

*a magyarországi űripari cégeket a Magyar Űrkutatási Iroda évente kiadott Űrtevékenység c. füzete tartalmazza.

A bejegyzés trackback címe:

https://cydonia.blog.hu/api/trackback/id/tr920607

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.