December 1-én Ifjúsági fórum néven a Magyar Űrkutatási Iroda (MŰI) idén is megrendezi a hagyományos előadássorozatot, ahol nemzetközi projectekben résztvevő diákok mesélnek a tapasztalataikról. Az idei programból kiemelnék három nagyon érdekes programot:
  • A SSETI program
  • Nemzetközi Asztronautikai Konferencia
  • Az ESA Student Parabolic Flight Campaign

A SSETI program egy diákok által épített műhold, igen komoly költségvetéssel, nemzetközi együttműködéssel készül. Ebben itthon - ha jól tudom - két csoport is dolgozik, egy a BME-n a műhold tápegységét készíti, egy ELTE-BME csoport pedig szervezési feladatokat lát el.

A Nemzetközi Asztronautikai Konferencián (IAC) idén három-négy diák vett részt itthonról, az ESA által finanszírozva. Ez egy éves rendezvény, hatalmas résztvevősereggel, kiállításokkal. Űrkutatás iránt fogékony diákoknak kötelező megpróbálni.

A Student Parabolic Flight Campaign pedig szerintem a legérdekesebb mind közül: pályázz egy kísérlet elkészítésével az ESA-nál, és ha bejutsz, akkor egy Airbus 300-as fedélzetén 30x20 másodperc súlytalanságban ökörködhetsz komoly kísérleteket folytathatsz. Ha érdekel, gyere el a beszámolóra!

Helyszín és időpont: Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Székháza - Zöld Galéria (1011 Bp., Fő u. 44-50., földszint), ideje: 2006. december 1. (péntek), reggel 9 óra (előreláthatólag 12:30-kor végződik)

A bejegyzés trackback címe:

https://cydonia.blog.hu/api/trackback/id/tr9218767

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: dibujos de amor para dibujar a lapiz faciles 2017.11.19. 19:02:02

Mérkőzések - Barcanoticias - A vezető magyar FC Barcelona blog

Trackback: plantas con flores de invierno 2017.10.05. 19:11:24

egyszerű gyakorlatok kezdőknek I. - dobklinika

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.