A Nature-nél készült az alábbi kisfilm, melyben mind a 135 űrsikló küldetésről szerepel több-kevesebb képkocka, mindezt 8 percbe sűrítve. A képek magukért beszélnek, inkább egy kis magyarázat a számozáshoz: kezdetben egyszerű sorszámokat kaptak (STS-1, -2, etc), de James M.…

Az Endeavour is hazaért

2011.06.01. 13:09

Ma reggel földet ért az Endeavour űrsikló, befejezve ezzel aktív pályafutását. A legfiatalabb shuttle 1992-ben repült először, és 24 25 küldtetést hajtott végre. A NASA döntése alapján az Endeavour a Los Angelesi California Science Centerben fog új helyet találni magának,…

Április 12-én Gagarin repülése mellett egy másik jeles esemény is történt, 30 éve szállt fel először a Columbia űrsikló. Az STS-1 küldetésre két asztronauta, John Young és Bob Crippen utazott az űrhajóban, és eddig ez volt az egyetlen alkalom, hogy egy űrhajó nem esett át…

Erre szállnak az űrsiklók

2010.05.16. 14:31

A tegnapi poszthoz kapcsolódik ez az ábra, ami az emelkedő űrsiklók pályáját mutatja - és nagyjából minden másét is, ami Cape Canaveralról indul, így a Falcon 9-ét is. Köszönet érte KGyST-nek. A pöttyök mellett a számok az indítás óta eltelt másodperceket jelzik,…

Nagy gondban van az amerikai űrprogram, ez nem vitás -  de hogy Obamának mi is a szerepe ebben, az már igen. Sokan szapulják még mindig, mint az emberes űrutazás "megszüntetőjét", pedig a NASA már évtizedekkel előtt olyan pályára állt, ahonnan igen nehéz lesz…

Bár a történelem úgy hozta, valójában nem csak Cape Canaveralról tudott volna űrsikló felszállni, mivel a légierő saját indítóállást épített magának a Vandenberg támaszponton. A '80-as évek elején a NASA igyekezett szinte mindent az űrsikló és legénysége segítségével…

Kilátás a Cupolából

2010.02.17. 16:58

Darth Vader lenéz a Szaharára:  A Tranquility és a Cupola felszerelésével egyre közelebb kerülünk az ISS végleges felépítéséhez, már csak három modul és egy tudományos műszer fogja azt bővíteni, az alábbiak szerint:STS-131 (Discovery): logisztikai és utánpótlás, a…

A PolarisTV csapata a hallgatók körében is csak elismeréssel hallgatott Zsombok mester kommentárjával újra várja az érdeklődőket egy kis reggeli Discovery indításra.Az STS-128 küldetés feladata a Nemzetközi Űrállomás karbantartása, valamint kb. 7 tonnányi utánpótlás,…

Úton van az utolsó Hubble szervíz-misszió, az Endeavour pedig startra készen vár, amennyiben valami gubanc történne. De miért is kell mentőűrhajó, miért nem lehet csak úgy elrepülni az űrállomáshoz a Hubble-tól? Hisz a filmekben olyan egyszerű, csak beindítják a hajtóműveket…

Ares - Shuttle limbó

2009.03.23. 06:11

A régi nóta: hosszabbítsanak-e az űrsiklók? Mikorra lesz kész az Ares? Bár alig egy hónapja arról nyilatkozott a NASA vezetése, hogy 2010-el nyudgíjazza a shuttle-flottát, és teljes erővel meg az extra pénzzel az új rakétákra összpontosít, mostanra visszavonták ezeket a…

süti beállítások módosítása