Az már eddig is eléggé nyilvánvaló volt, hogy a Vegával felküldött hét Cubesat közül mind technikai, mind publicitási szempontból a Masat-1 pályázott a vezető helyre. Aztán hirtelen előrántottak egy sor, odafentről készített fotót, egy kamerával, melyről csak pár beavatott…

Az ASI, az olasz űrügynökség, közzétette a Vegán elhelyezett kamerák felvételeit. Itt-ott nehezen észrevehető vágások vannak, de a lényeg azért látható: az első három fokozat működése és leválása, valamint a műholdak pályára állítása. Ez speciel annyira nem lett jól…

Az már egyértelmű, hogy mind a Vega, mind a MaSat-1 eddig hibátlan küldetést teljesített, de mi a helyzet a többi misszióval? A kép egyelőre nem teljesen tiszta, de úgy tűnik, hogy négy CubeSat rendben sugároz. Változó, hogy az egyes projektek mit árulnak el magukról, ebben a…

Szerző: lacalaca

3 komment

Címkék: esa cubesat masat

Puli: zsebműholdak és wanted

2011.05.04. 21:12

Két Pulis reposzt egyben: egyrészt a mikroműholdakkal kapcsolatos írásomé, másrészt egy újabb felhívás, ezúttal projektmenedzser-asszisztenst keresünk. Kezdetben voltak az apró műholdak. Ennek igen prózai oka volt: az első hordozórakéták egyszerűen nem voltak képesek…

Sikeres volt a MaSat-1, az első magyar műhold kísérleti példányának ballonos tesztje szeptember 22-én. Az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársai jóvoltából egy meteorológiai szonda alá kötötték a 10x10x10 centiméteres kockát, amely a kb. másfél órás úton felfele…

Műholdépítés a BME-n

2006.12.15. 10:00

Az Álegyetemnek (közismertebb nevén a Műegyetem) van egy régóta működő, sikeres, ámde annál szerényebb kis csoportja, az Űrkutató Csoport. Évek óta készítenek energiaellátó rendszereket műholdakhoz, többek között az ESA diákműhold programjának egyik magyar csapata is ide…

süti beállítások módosítása