Az űrturizmusban már jártas Space Adventures ezúttal a John Carmack nevével fémjelzett Armadillo Aerospace űrhajóját promózza, mint flottájuk szuborbitális tagját.     Az űrhajó a Virgin és az XCOR repülőgépekre hajazó elképzeléseivel szemben (horizontális fel- és…

Együttműködési megállapodást kötött az XCOR Aerospace és a Planetary Science Institute, mely alapján a Lynx szuborbitális űrhajón utazhat majd a kutatóintézet által fejlesztett Atsa távcső. Az eszköz a Lynx tetejére tervezett "síboxban" kap majd helyet, ahogy az alább…

Ki mondta, hogy óriási rakéták és bonyolult űrhajók kellenek az űr eléréséhez? Ezt gondolta két dán, Kristian von Bengtson és Peter Madsen, majd belevágtak a gazdaságos űrutazás megvalósításába. Madsen előzőleg már megépítette a világ legnagyobb házi készítésű…

Kigördült a SpaceShipTwo

2009.12.08. 11:23

Új játékot hozott a Mikulás Richard Bransonéknak, a Virgin Galactic ugyanis december 7-én bemutatta új szuborbitális űrrepülőgépét, a SpaceShipTwo-t. Ha minden jól megy, megépül a Spaceport America és biztonságosnak ítéltetik az űrhajó, végre nem csak szavakból fog állni az…

TKSz utózöngék

2009.06.08. 10:04

Felhajtottam még némi infót a szovjet TKSz űrhajóval kapcsolatban. Az Almaz program leállításakor a második generációs katonai űrállomás, az OPS(z)-4 gyakorlatilag elkészült, de soha nem állították pályára. A korábbi háromhoz képest (Szaljut-2, -3, -5) jelentősen…

Maratoni Simonyi-hétvége

2009.04.06. 21:19

Sikeresen zárult az április 3-4-5-ei maratoni Simonyi-hétvége. Pénteken 15 kárpát-medencei magyar rádióamatőr-klub hívta meg Simonyi Károlyt, akik közül 13-nak sikerült is, még néhány tartaléknak is jutott idő a mindössze kb. 11 perces átrepülés alatt. A klubok helybéli…

Üzenet az űrből

2009.03.29. 18:03

Charles Simonyi dokkolása másnapján mindjárt rádiót ragadott, és egy idézettel üzent minden magyarul beszélőnek. Hanganyag itt."Sok kérés volt, hogy magyar szó is hangozzon a Nemzetközi Űrállomásról és ezért szeretnék egy néhány szót mondani Az ember tragédiájából,…

Simonyi ReStart

2009.03.25. 14:38

2009 március 26-án indul a Szojuz-TMA 14 fedélzetén második űrutazására Charles Simonyi, vagy ahogy itthon ismerik, ifj. Simonyi Károly. Az önszponzorált űrutasok (űrturisták) közül az első, aki másodikként is felmegy, valamint az első magyar közülük (és így a második…

Fejlődik az űrturizmus

2008.10.12. 19:03

Október 12-én startolt a Szojuz-TMA-13 űrhajóval Richard Garriott, a hatodik űrturista. A hatos már elég nagy szám lehetne ahhoz, hogy a közvélemény is lassan beleunjon az űrturizmusba (emlékezzünk anno az Apollo-programra, ahol a hatodik sikeres leszállás utáni küldetéseket…

2007 áprilisában ifjabb dr. Simonyi Károly neve ismertebb lett apjáénál (házi feladat utánanézni, most nem vesszük elő), amikor is a milliárdos szoftverfejlesztő lett az ötödik űrturista, és a második magyar az űrben (bár sajnos amerikai színekben). Akkori tudósításainkban…

süti beállítások módosítása