Ezen a hétvégén kerül sor a MoonBots döntőjére, a legorobotok intergigantikus holdfoglalójára. A verseny döntőjébe huszonkét ország 147 csapata közül mindössze harmincan jutottak be, és a HungaroBots csapata egyetlen magyar résztvevőként köztük van. A csapatot a soproni Széchenyi István Gimnázium diákjai alkotják, akik a Puli Space csapat csimbókos védőszárnyai alatt fogták magukat, és beneveztek a MoonBots versenyre. Ahogy korábban már beszámoltunk róla, ez igazából egy legorobotok számára kiírt háromfordulós megmérettetés, aminek ezen a hétvégén kerül sor a döntőjére.- Írja a Puli Space blog.

Emlékeztetőül, a HungaroBots bemutatkozó videója:

A srácok az utolsó három Apollo-küldetés által inspirált holdi tájat alkottak meg a döntő fordulóra, leszálló modullal, holdjáróval és retroreflektorral. A tervezett programban pedig ezek jelentős megbolygatása szerepel: a programozható LEGO roverüknek be kell gyűjtenie a holdjáró kameráját és a régi retroreflektort, illetve utóbbiból elhelyezni egy újat. (Hasonló, valós akció esetén persze a NASA-nál testületileg kapnának sikítófrászt. De maketten azért mehet.) És persze a magyar zászlót is kitűzik.

hbots_asztal_sm.jpg

A bemutatóra Mosonmagyaróváron kerül sor, a FUTURA Interaktív Természettudományi Élményközpontban, ma (nov. 10-én) este hat órától, online pedig Ustreamen fogják közvetíteni az eseményt.


Broadcasting live with Ustream

Aki teheti, annak érdemes személyesen is ellátogatni a FUTURA-ba, mert a bemutatón kívül más programok is lesznek: bemutatjuk a Puli fejlesztéseit, jó idő esetén lesz távcsöves bemutató, és párhuzamosan a World Flight 2012 eseményei is futnak majd!

futura_logo.png

A bejegyzés trackback címe:

https://cydonia.blog.hu/api/trackback/id/tr894899930

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása