Néhány éve én magam is próbálkoztam papírmodellezéssel, mert hát egy rakétát megépíteni nem tűnik túl bonyolultnak, egy henger, egy kúp, meg pár bigyót még ráragaszt az ember, és kész is. Napokkal (hetekkel?) később, egy félkész, itt-ott nem valami esztétikus Szojuz felett görnyedve aztán rájöttem, hogy nem akármilyen kihívás lehet egy ilyen modell elkészítése. Szerencsére vannak, akik nálam sokkal profibb módon űzik ezt, közülük is kiemelném Mertusz Zoltánt. Merzo az MSL landolásának apropójára a rover papír mását építi, és nem ám sablon alapján, hanem fotókról, saját maga megtervezve az egyes elemeket. Bár még nincs teljesen kész, küldött egy fotót, melyen a méretben a versenyt felvevő, szovjet Lunohod-1-el lehet összehasonlítani:

papirmodell_3_sm.jpg

A Lunohod-1 a leszállóegységén, a Luna-17-en áll.

papirmodell_2_sm.jpg

papirmodell_4_sm.jpg

Merzo anno a Szojuz rakéták leghíresebb indítóállása, a Gagarinszkij Sztart, illetve a TKSz űrhajó kapcsán kért tőlem segítséget. Túl sokat nem tudtam nyújtani, de szerencsére ettől még ő - szintén fotók és pár rajz alapján - megépítette az egész indítóállás makettjét, ami most a szoba dísze:

merzo.jpg

szojuz.jpg

Az elképesztő munkát részletesen dokumentálta is, fotók és fórumposztok formájában, úgyhogy akit érdekel, hogyan készül az ilyesmi: indítóállás fórum és fotók, Lunohod fotók, Curiosity fórum és fotók. A legújabb projekt pedig a rovert a felszínre engedő skycrane modellje.

A bejegyzés trackback címe:

https://cydonia.blog.hu/api/trackback/id/tr104689886

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csotany 2012.08.01. 20:32:20

Ez szent őrület! Az én papírmakettes próbálkozásaimat most ehhez hasonlítva sajnos meg kell állapítanom hogy én csak sima őrült vagyok. Leborulok Mezo előtt!

korxi 2012.08.04. 22:17:35

Valóban nem semmik! Ahogy a linkelt fotókon is látszik, ez komoly elhivatottságot és érzéket igényel.NEkem feleennyire sem sikerülne, akkor sem ha komolyan elhatároznám magam.
süti beállítások módosítása