A Hubble-el kerestek gyűrűket a törpebolygó körül, de hold lett belőle: az apró égitest a Plútó negyedik ismert holdja, a Nix és a Hydra között kering. Ez utóbbi kettőt is a HST-vel fedezték fel 2005-ben, de akkor a rövidebb integrációs idejű felvételeken nem hagyott nyomot az egyelőre P4 néven ismert égitest. De a két hold jelenléte, és a tény, hogy a Charonnal 4:1-es illetve 6:1-es középmozgás-rezonanciában vannak - vagyis egy keringésük alatt a nagy hold pont négyszer illetve hatszor jár körbe - felvetette, hogy az egész rendszer egy hatalmas ütközésből jött létre. Ismerünk ám ilyen példát, méghozzá a Föld-Hold rendszert, ahol két nagy, ősi égitest találkozásából és a kidobódó anyagból született a Hold (a maradékból meg a mai Föld). Na szóval, a Nix és a Hydra jelenléte felvetette, hogy a törmelék még nem állt teljesen össze, és gyűrűként lehet jelen a Plútó körül, és ennek a jeleit keresték a hosszabb integrációs idejű felvételekkel. Gyűrű - egyelőre - nincs, de még egy hold már van.

 

 

Az észlelések a Plútóhoz tartó New Horizons űrszonda programjának pontosításához készülnek, hogy mikor 2015-ben elsuhan majd a rendszer mellett, minden jelenlévő objektum, érdekesség megfigyelését beleszőjék a szűkös időkeretbe. Egyébként aki segíteni szeretné a New Horizons-t, vessen egy pillantást az icehunters.org oldalra, ahol Kuiper-övbeli objektumokat lehet keresgélni. A Plútó után ugyanis szeretnék az űrszondát elvinni még egy, akár két ottani égitesthez - csak először meg kell találni őket.

 

 

A P4 (a NASA által ráaggatott elnevezés, korrektül, csillagászul S/2011 P1) a mérések alapján kb. 13-34 km-es átmérőjű kis holdacska lehet, egy mérettel kisebb a 45-160 km közé eső Nixnél és Hydránál, és valahol a kettő között, vagyis 48 és 65 000 km közötti pályán kering a Plútó körül. Sokat valószínűleg a New Horizons sem fog látni belőle: egy 2009-es terv alapján a Nix és Hydra esetén a legjobb felbontás 0,9 és 0,3 km/px lesz, ilyen értékek mellett a P4-ről a legrészletesebb fotó, legjobb esetben is, úgy 100 pixeles lehet majd, de inkább kevesebb. Bár tegyük hozzá, hogy egy tőlünk 5 milliárd km-re létező, apró kődarabról beszélünk. Már a felfedezése sem kis teljesítmény!

A bejegyzés trackback címe:

https://cydonia.blog.hu/api/trackback/id/tr343084001

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GL-581 g 2011.07.20. 19:13:25

Négy hold?! Szép teljesítmény egy nem-bolygótól! :DDD

Koopac 2011.07.21. 14:06:47

Ha a plútó nem bolygó, akkor ezek nemholdak? :)
süti beállítások módosítása