Orbital, Sierra Nevada Corporation, Bigelow Aerospace: Lori Garver, a NASA igazgatóhelyettese számos, az űrügynökséggel együttműködő űrvállalkozást végiglátogatott az elmúlt hetekben. A Sierra Nevada pedig az alkalomra kiállította saját (illetve a céghez tartozó SpaceDev által készített) űrsiklója félkész példányát.

 

Forrás: NASA HQ Photos

 

A Dreamchasert hét fő szállítására alkalmas, szuborbitális és orbitális repülésre is képes űrhajónak tervezik. A projekt anno nem került be a COTS nyertesei közé, de a CCDev (Commercial Crew Development) programon keresztül aztán kapott támogatást a NASA-tól, 20 millió dollárt (a rendelkezésre álló 50 millióból), a legnagyobb összeget a kiválasztottak közül. Az első légköri siklórepülésekre 2012-ben kerülhet sor, a Virgin Galactictól kölcsönkapott VMS Eve (WhiteKnightTwo)  repülővel, mely a Virgin saját szuborbitális gépét is hordozza. A tényleges űrrepüléshez aztán már hagyományos hordozórakétát terveznek, például az Atlas V-öt.

 

 

 

A dokkolóegység az űrhajó hátulján, a két hajtómű között fog elhelyezkedni. Az elkészült Dreamchaser valahogy így fog festeni az ISS-hez csatlakozva:

 

Forrás: SpaceDev

A bejegyzés trackback címe:

https://cydonia.blog.hu/api/trackback/id/tr22641908

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cifu78 2011.02.06. 21:46:13

Kellemes meglepetés. Bár gondolom azért kellett a bemutató, hogy láttassák magukat, hiszen a SpaceX Dragonjának már az első űrrepülése és sikeres visszatérése is megvolt.

Viszont aligha lesz versenyépes, ha a méregdrága Atlas V.-el kell indítani, ami kb. 3x drágább, mint a Falcon 9...

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2011.02.06. 21:48:12

Kicsit merítettek a Battlestar Galactica Raptorjaiból.

Cifu78 2011.02.06. 21:48:20

Kellemes meglepetés. Bár gondolom kényszerpályán vannak, láttatniuk kell magukat, hiszen a SpaceX Dragonja már a világűrt is megjárta, sőt, sikeresen vissza is tért.

Viszont aligha lesz versenyképes, ha az Atlas V.-el akarják feljuttatni, a kb. 3x drágább, mint a SpaceX Falcon 9-ese...

www.konyvline.hu · http://konyvline.hu 2011.02.06. 21:49:07

Nincs az a pénz, amennyiért beleüljek egy ilyen bádogdobozba :)

Cifu78 2011.02.06. 21:49:52

Hülye blogmotor... ^^

@chipanddale74: Nem, a Szovjet BOR-4 tesztjárműből viszont inkább:

www.astronautix.com/craft/hl20.htm

_renton 2011.02.06. 21:51:52

Ó!!! Milyen dögös! :D

Cifu78 2011.02.06. 21:57:11

@Almaspite: Egyáltalán nem. A Hermes "hagyományos" sárkányszerkezetű, a felhajtóerőt az STS-hez hasonlóan a szárnyak adják. A HL-20/Dreamchaser viszont lifting body (no ezt hogy lehet jól magyarítani?), tehát a felhajtóerőt a géptest kialakításával érik el első sorban. Nézd meg a félkész test oldalán látható nagy méretű oldalra kiterjeszkedő részt. Ott a Hermes esetében sima szárnyprofilt találsz csak.

Almaspite 2011.02.06. 22:14:23

@Cifu78: Csupaszárny? Test-szárny?

(Na jóóó, azt a szélesítést leszámítva...)

:-)

Cifu78 2011.02.06. 22:26:47

@Almaspite: A csupaszárny gép angolban 'flying wing', itt viszont éppen hogy nem szárny alakú a gép, hanem a test kiképzése olyan, hogy felhajtóerőt termel.

Amúgy ha a Hermes-t hozod fel, akkor ott van az X-20 DynaSoar, ez az 1960-as évek elején repült volna már (az első emberes árrepülés kijelölt pilótája egy bizonyos Niel Armstrong lett volna...), jó 20 évvel a Hermes tervezési fázisának megkezdése előtt:

www.google.co.uk/images?hl=en&q=DynaSoar&rlz=1I7ADFA_hu&um=1&ie=UTF-8&source=og&sa=N&tab=wi&biw=1440&bih=809
www.astronautix.com/craft/dynasoar.htm

Mr. Hilter 2011.02.07. 07:02:39

@Cifu78: Nekem is a DynaSoar ugrott be első látásra.

flimo13 2011.02.07. 07:58:53

@konyvline: nincs az a pénz, amit ne fizetnék ki, hogy beleülhessek :)

Amúgy épp pár napja olvastam róla az iht-ben, addig nem is tudtam róla, hogy siklót is építenek. Örülök, hogy a túlméretezett shuttle miatt nem dobták kútba az egész koncepciót.

Amúgy gyorsítórakéták alkalmazásával nem lenne alkalmas hordozógépről indításra?

Cifu78 2011.02.07. 12:04:11

@flimo13: Valószínűleg megoldható lenne, de elég méretes hordozó-repülőgépre lenne szükség, a White Knight Two-nál jóval nagyobbra, mert az csak 17 tonnát tud vinni.

A 27 tonnás MAKS-OS esetén 275 tonna az űrrepülőgép (27 tonna) illetve a külső üzemanyagtartály tömege.

www.buran.ru/htm/molniya6.htm

A Dreamchaser csak 9 tonna, de a hajtóműve nem alkalmas pályára való feljutásra (Hibrid hajtómű, tehát az üzemanyag szilárd). Hasracsapás módjára is lenne vagy 100 tonna körül a gyorsító fokozat és az űrrepülőgép tömege.

Szóval egy Boeing 747 méretű hordozógép kellene, minimum. Viszont a gyorsító fokozatot még ki kellene fejleszteni, tehát ez esetben ez plusz költség, ehhez képest az Atlas V. ugye készen van (bár nem tudom, hogy emberes űrrepülésre is alkalmasnak van-e minősítve).

kamov 2011.02.07. 13:47:03

@Cifu78: Az Atlas-V-nél mivel a hajtóművek (RD-180, RL-10A) minősítése már megvan, ezért az egész rakéta alkalmassá tételéhez egy szenzor/interface rendszer telepítésére és az ehhez tartozó szoftvermódosításra van csak szükség. Ez egy év és pártízmillió dollár ami aprópénz...

A Delta-IV-nél ez már egy több éves sokkal drágább folyamat lenne, mert a minősítéshez az RS-68 hajtómű teljes vezérlését át kell tervezni.

Egyébként a megboldogult OSP program űrhajóiból jött vissza a Dream Chaser is meg az Orbital Prometheus siklója is.

flimo13 2011.02.07. 14:15:50

@Cifu78: kis szériánál nyilván drágább lenne. De akkor ne a konkrét példát nézzük, vajon egy scramjet meghajtású hordozó és egy kis sikló életképes modell lenne-e a többször felhasználható és olcsón üzemeltethető orbitális taxi megvalósítására?

kamov 2011.02.07. 16:13:42

Jelenleg nem.

Az ehhez kellő scramjet technológiához még évtizedek és dollártízmilliárdok kellenek.

Cifu78 2011.02.07. 18:12:50

@kamov: A Sierra Nevadának azért az a pár tízmillió nem kis pénz, bár talán a Lockheed megelőlegezi nekik.

De még akkor is ott van a költség. Csak az Atlas V. ára ~180 millió USD. A SpaceX esetén a Falcon 9 meg ~56 millió USD.

Mondjuk ettől még kellemesnek tűnik, hogy a NASA hamarosan akár három űrhajó közül is válogathat...

@flimo13: Ahogy Kamov is írja a Scramjet még jelenleg kísérleti fázisban van. A jelenlegi fejlesztési ütemmel talán 2020 körül már megjelenhetnek a Scramjet katonai rakéták, de a Sracmjet repülőgépek még onnan is jó 5-10 év, legoptimálisabb esetben és kellő pénzügyi hátszéllel.

flimo13 2011.02.07. 18:45:10

@Cifu78: mint írtam az érdekelne, hogy megvalósítható-e, nem az, hogy mikorra.

kamov 2011.02.07. 19:45:34

@Cifu78: A Falcon-9 gyártósor 2015-ig már most le van kötve, így maradt az Atlas.

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2011.02.07. 22:20:22

Amerikában futott az X-43 projekt, illetve most is aktív az X-51, ami tavaly több percet repült üzemelő hajtóművel. Kb itt tartunk ma, jó messze még a tényleges felhasználástól.
en.wikipedia.org/wiki/NASA_X-43
en.wikipedia.org/wiki/Boeing_X-51

Btw, a Boeing pl számon tartja a Falcon-9-et mint lehetséges rakétát a saját CST-100 űrhajó-terve alá. Bár jó pár év lesz, mire az megvalósulhat, szóval ráérnek.

scientia 2011.02.08. 15:08:22

Az hallottátok, hogy még sem lesz Orion?

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2011.02.08. 15:27:22

@scientia: nem... Amit én aktuálisan tudok, hogy az Orion marad, legfeljebb más formában, esetleg egyszerűsítve. Mindenesetre az Authorization Act 2010-ben benne van, persze csak akkor leszünk okosabbak, ha végre lesz 2011-es költségvetése a NASA-nak.

Beren 2011.02.08. 21:36:28

Érdekes, hogy más területeken milyen óriási technológiai változás történt az elmúlt 30 évben, de az űrbe még mindig csak úgy jutunk fel, hogy óriási, robbanóanyaggal töltött hengerekhez kötözzük magunkat és alágyújtunk. Ebből a szempontból ez a gép sem szolgál újdonsággal. Kíváncsi lennék, lesz e egyszer olyan meghajtás, vagy megoldás (űrlift?) ami ezt kiválthatja. De valszeg nem fogom már megélni :o(

scientia 2011.02.10. 12:41:57

Ránagyítottam a képre, ez kevlárból van? (Itt olvastam az Orion végéről: nol.hu/tud-tech/20110120-usa__nem_lesz_sajat_hozzaferes_a_vilagurhoz

"Emellett a Bush elnök által meghirdetett, később Obama által törölt, a Holdra majd a Marsra szállást célzó Constellation-program számára fejlesztett Orion űrhajó tervezése során szerzett tapasztalatokat felhasználva új űrhajót is létre kell hoznia. Az űrhajót egyelőre az MPCV (Multi-purpose Crew Vehicle – többcélú űrjármű) munkanévvel látták el. Az Egyesült Államok a következő három évre közel hétmilliárd dollárt biztosít a programra.")

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2011.02.10. 12:56:29

@scientia: igen, az eredeti Orion-projekt, Hold/Mars repüléssel halott, de az MPCV (vagy időnként Multi-purpose Escape Vechicle) alapját úgyis az eddigi fejlesztések fogják adni...

A Dreamchaserre hirtelen annyit találtam, hogy kompozit, szerintem szénszál-kompozit, de majd még utánanézek.

scientia 2011.02.10. 13:05:52

@lacalaca: Vagyis az Orion új munka neve az MPCV? :D Pedig már reménykedtem hogy ilyen 60 éves "vödrök" helyet talán valami ínováció is lesz.

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2011.02.10. 14:12:22

@scientia: vödörnek vödör, de attól még nem hatvan éves, max a vödör-alak. A Dragon is vödör, de ha ez válik be? :) Nem-vödörnek itt lesz a Dreamchaser, meg az Orbital is fejleszti a saját lifting-body űrsiklóját.

Amellett meg az Orionhoz már egy csomó mindent fejlesztettek, kétlem, hogy előről kezdenék, pláne hogy megint költségvetési nyirbálásra lehet számítani.

scientia 2011.02.10. 19:35:36

@lacalaca: Én értelek téged, és egyet is értek veled, viszont te nem érted mire gondolok. Hiába teszünk bele high-tech cucokat egy Ford-t modellbe az nem előrelépés. A túlélés elsődleges szempont de nem az egyetlen, és a mai technikai színvonal szintjén meg nevetséges. Az űrkutatásban most nem hogy a technika határait feszegetnék hanem a meglévőt se használják! Ez téged nem zavar? Mert engem igen.

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2011.02.10. 19:45:20

@scientia: igen, ebben természetesen egyetértek veled. (vödör!) :) Persze pont ezt az irányvonalat herélték ki megint az egyáltalán nem rövidlátó és nem csak a holnapig gondolkodó amerikai politikusok: NASA költségvetés-csökkentés, az eredeti Obama-terv innovációs oldalának visszafogása, stb. Ugye eredetileg úgy volt, hogy most sok-sok innováció, aztán 2015-től kezdik tervezni a következő nagy hordozórakétát, ehelyett ma kell elkezdeni, abból ami már rendelkezésre áll. Vagy ott a két CCDev2 proposal: a Liberty rakétában sincs semmi új, az űrsiklók kereskedelmi fenntartásában sincs 2017-ig, csak egy szent cél van, a mostani shuttle munkaerő meg-/fenntartása.
süti beállítások módosítása