Novemberben állt pályára az ESA apró technológiai műholdja a Proba-2, hogy olyan új megoldásokat, eszközöket teszteljenek vele, amiket egy "hagyományos", tudományos célú űreszközre nem feltétlenül pakolnának fel. Miért cserélnék le a régi, működőt az új, kipróbálatlanra ugye, lásd még Deep Space 1 a NASA esetén. A Proba 2-n tesztelik többek között a Merkúrhoz induló BepiColombo-ra szánt új csillagkövetőt (startracker, aki tud jobb magyar szót, írja meg) és az ExoMars nagylátószögű kameráját is, összesen 17 különböző eszközt, benne van például az ESA eddigi leggyorsabb műholdvezérlő számítógépe. Tudományos szempontból legfontosabb műszere, a SWAP naptávcső a Solar Orbiter küldetést készíti elő, a SOHO kamerájának leszármazottaként. Az új műszer percenként készít képet a Napról, jelentősen felülmúlva a SOHO maximum negyedóránkénti mintavételezését. A Proba-2 emellett az űridőjárást is figyeli, a Föld plazmakörnyezetének monitorozásával. (Némi irigységre adhat okot, hogy a két plazmatulajdonságokat mérő műszert a Cseh Tudományos Akadémia által vezetett konzorcium készítette, a Cseh Űrkutatási Központ támogatásával. Csak emlékeztetek mindenkit, hogy a csehek csak utánunk írták alá az ESA-együttműködésről szóló PECS egyezeményt, mára pedig már teljes jogú tagok.)

 

Az egész csak ekkora (© ESA - A. Le Floc'h)

 

Mindenesetre itt egy felvétel a Napról és a Holdról, ahogy a Proba-2 látja:

 

 

A tovább után pedig egy rövid videó a teljes napkoronggal, pár felvétel összetűzve animációvá.

 

 

 

Szerző: lacalaca

2 komment

Címkék: nap esa proba 2

A bejegyzés trackback címe:

https://cydonia.blog.hu/api/trackback/id/tr611710496

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása