A vörös bolygó körül keringó Mars Reconnaissance Orbiter még a nyáron váltott biztonsági módba szoftverhiba miatt, a számítógépe többször váratlanul újraindult. Hosszas elemzés után kiderült a hiba valószínű oka a mérnökök számára, de közben egy igen súlyos szcenárió is felmerült. Az újraindulások meghatározott konfigurációja képes lehetett akár arra is, hogy  mindkét redundáns számítógépe "elfelejtse", hogy a Mars körül kering. Ekkor az orbiter tesztüzemben indul újra, azt gondolva hogy még a szerelőcsarnokban ül, a startra várva. Egy ilyen esemény az űszonda elvesztését okozta volna, hiszen ebben az esetben a napelemek, antennák irányítása még nem aktív, teszteléskor kábeleken keresztül tápolják az űrszondát. A legfontosabb feladattá tehát ennek a kis valószínűségű eseménynek a megelőzése lépett elő. Tovább nehezítette a dolgot, hogy úgy kellett működésre bírni az MRO-t, hogy az új parancsok feltöltése közben is jöhetett egy reboot.

Hosszas tervezés után végül december elején jutottak el odáig, hogy a  feltötlött szofver patch-ekkel az MRO-t ki lehetett hozni a biztonsági üzemmódból. Ha minden jól megy, karácsonyra a tudományos munkát is újrakezdheti az űrszonda, ami nagyon fontos lenne, mivel az MRO képes messze a legjobb felbontású képek készítésére a Mars felszínéről.

 

 

 Eközben megkezdődött a Spirit kiszabadítása is. Az első pár alkalom bíztató volt, a rover pár miliméterrel-centivel előbbre jutott, de aztán a bal hátsó kerék kétszer is megakadt. Jelenleg számos teszt van még hátra, a dologgal kapcsolatban. Ellenőrzik a többi motort, például a robotkaron lévő kőfaragó fejét, mivel az pont ugyanolyan. Aztán megmozgatják többször a bal hátsót, hátha a gondot nem az elektromotor okozza, hanem beszorult a kerékbe valami. Ezt látni nem látják, mivel tövig be van ásva a porba. Aztán ellenőrzik az évekkel ezelőtt bekrepált bal első kereket, hátha meggondolta magát, vagy valami. Ez már szerintem kincstári optimizmus. Továbbá azon is elgondolkoznak, hogy négy kerékkel jutnak-e valamire. Az idő mindenesetre szorít, mert közeleg a marsi tél és a marsjáró jelenlegi helyzetében a napelemek nem fognak elég fényhez jutni, nem lesz elég áram a belső hőmérséklet szinten tartására se. Ha más nem segít, a mobilitást feláldozva megpróbálják úgy pozícionálni a rovert, hogy több napfényt gyűjthessen. Majd meglátjuk.

 

 

Szerző: lacalaca

4 komment

Címkék: mars mro spirit

A bejegyzés trackback címe:

https://cydonia.blog.hu/api/trackback/id/tr201590462

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bbandi 2009.12.12. 00:51:42

Sejtem, hogy egy szonda újraindítása nem arról szól, hogy belerugnak a reset gombba, de akkor se értem miért van olyan eshetőség, hogy újraindítás után azt higgye a Főldön van? Egy földi hiba esetén azért könnyebb a javítás...

Jester 2009.12.12. 01:10:41

fantasztikus amit ezzel a roverral művelnek..

Egyébként az ilyen hírek miatt az embernek az az érzése támad, hogy ezen rettenetesen bonyolult gépek vezérlőelektronikája és programja kb egy közepes távirányítós markoló szintjén van :) Ami persze nagyban hozzájárul a hosszú élettartamhoz.

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2009.12.13. 22:12:33

Szurkolok a Spiritnek. Muszáj működnie!

Alex_W · http://avasalja.blog.hu 2009.12.18. 03:54:41

@bbandi: Ha a hiba jellege olyan, hogy az adatai ("emlékei") összekavarodnak, akkor a számítógép törli azokat, és visszaáll egy fix pontra, ami szükségszerűen a szerelőcsarnok.
süti beállítások módosítása