Maratoni Simonyi-hétvége

2009.04.06. 21:19

Sikeresen zárult az április 3-4-5-ei maratoni Simonyi-hétvége.

Pénteken 15 kárpát-medencei magyar rádióamatőr-klub hívta meg Simonyi Károlyt, akik közül 13-nak sikerült is, még néhány tartaléknak is jutott idő a mindössze kb. 11 perces átrepülés alatt. A klubok helybéli iskolákkal és előadókkal együttműködve érdeklődő diákok tucatjait avattak be a rádiózás és az űrkutatás csodáiba.

Szegedi rádiósok és diákok a sikeres kapcsolatfelvétel után (fotó:delmagyar.hu)

Szombaton mozgó járművekről próbáltak az űrállomással kapcsolatba lépni: repülőgépről, sárkányrepülőről, léggömbről, hajóról és kerékpárról. Ez már technikailag nagyobb bravúr, sajnos a repülő eszközöknek nem sikerült, bár Simonyit mindegyikük kitűnően vette - úgy tűnik, az űrállomás vesz minket zajosan, sokkal nagyobb teljesítménnyel lehet csak elérni, mint amivel ő minket. A rádiósok így is jól érezték magukat és egymás között sok sikeres kapcsolatot létesítettek, Simonyi pedig ezúttal egy Ady-idézettel lepett meg minket.

A siófoki klub tagjai a Balatonról forgalmaztak Simonyival (foto: HA3SIO klub)

Vasárnap a Puskás Tivadar Távközlési Technikumban gyűlt össze 9 diák (Sopronból, Dunaszerdahelyről, Budapestről, Gyöngyösről, Szegedről, Békéscsabáról, Nagyenyedről és Csíkszeredáról), akik kitűnő tanulmányi eredményeik és versenyszerepléseik alapján lettek kiválasztva arra, hogy feltehessenek egy-egy kérdést Simonyinak. Károly örült a kérdéseknek, szerinte sokszor a szakirodalomban sincsenek jól megmagyarázva. Még sok diák küldött be kérdést,  ezeket igyekszünk utólag feltenni Károlynak.

A bokrosi általános iskola tanulói ismerkednek a rádiózással (foto HA8FZ Kőszegi István)

Az események szervezői a Puskás Technikum és annak Rádióklubja, a Műegyetemi Rádióklub, a Természet Világa folyóirat és számos lelkes rádióamatőr voltak.

Forrás:

Az események honlapja  az összes sajtóanyaggal, képekkel, hangokkal és a forgalmazások szövegével

Néhány cikk:

Űrvilág

Délmagyar.hu

Infovilág.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://cydonia.blog.hu/api/trackback/id/tr411050494

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása