Mindig meglepődök a mai újságírás szóvirágain, főleg amikor űrrepülésről írnak. Bele se merek gondolni, hogy mekkora túlzások szerepelhetnek olyan fontosabb témák esetén, amihez még ennyire sem értek. Az ihletadó cikk az Index által átvett XCOR bejelentés.

Azt írja az Iroda cikke:

Fellángolt a verseny az űrturizmusban: eddig egyedül a Virgin Galactic cég hirdetett szuborbitális utakat 2009-re vagy 2010-re, ám a héten jelentkezett egy versenytárs, amely féláron kínálja szolgáltatásait, igaz, csak 2011-re.

Hihetetlen a verseny hölgyeim és uraim, immáron két (2) cég állítja, hogy két éven belül egy űrugrót képes lesz eljuttatni a légkör határaira! Szinte lángol az izgalom, a befektetők azt sem tudják hova kapkodják a fejüket.

Apró részlet csupán, hogy a résztvevők közül csak egy volt eddig kompetens technológiát felmutatni, és még nekik is gondjuk lesz a SpaceShipTwo újrafelhasználhatóságával, amit mellesleg még be sem mutattak. A hordozó WhiteKnightTwo tesztjeit is egyre tologatják, utolsó információk szerint a novemberre időzített repülésről azóta sincs hír. Mindazonáltal ők még az esélyesebbek, hogy belátható időn belül elindítsák a járataikat.

Majd

A másik, hogy az űr határa mintegy 100 km-en, és nem 60 km-en kezdődik, mint ahogy azt bizonyára jól tudják a "verseny" legújabb cégénél, ráadásul mindössze egy utasnak jut majd hely a "Hiúz 1"-ben.

Most őszintén, az egy dán triggerheppy brókeren kívül (akinek úgy tűnik minden szuborbitális repülésre muszáj jegyet vennie) érdekel valakit is?

A bejegyzés trackback címe:

https://cydonia.blog.hu/api/trackback/id/tr79802473

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

WinG 2008.12.04. 22:52:08

Engem minden érdekel, ami az űrutazással kapcsolatos :)

solo 2008.12.05. 19:59:59

"This first-generation Lynx is designed to take off and land like a regular airplane, and fly as high as 38 miles (61 kilometers). That's short of the internationally accepted boundary of outer space (100 kilometers, or 62 miles), as well as the U.S. Air Force's lower standard for spaceflight (50 miles).

But the view will be much the same, with a wide, curving stretch of Earth spreading out beneath a dark sky. What's more, passengers would be able to see that view out the front-seat windows, because the Lynx is being built as a two-seater. In contrast, Virgin Galactic's design, developed in cooperation with Mojave-based Scaled Composites, calls for the two pilots to sit up front with up to six passengers looking out the sides through portholes."

"But the biggest difference is arguably the cost: Virgin Galactic's space tour package is going for $200,000, while RocketShip Tours is aiming for a $95,000 price point.

Deposits have already been put down for 22 flights, with the first commercial ride going to Danish-born, London-based investment banker Per Wimmer."

Engem főleg a Space commercialization érdekel és minden ami körülötte van, nevezhetjük NewSpace-nek is.
A cinikus megjegyzésed méltatlannak találom a blogodhoz.
Engem személy szerint sért is. De a te dolgod...

solo 2008.12.05. 20:14:46

Csak hogy update legyél:
"WhiteKnightTwo's first flight could be by 15 December and April 2009 is SpaceShipTwo's likely roll-out date, according to sources within the Virgin Galactic programme.

Flightglobal.com has also learned that aircraft integration issues with WK2's four Pratt & Whitney Canada PW308A engines held up the maiden flight that had been planned for mid-2008. That first take-off is expected to take place this month."

www.flightglobal.com/articles/2008/12/05/319822/virgin-galactic-spaceshiptwo-and-whiteknighttwo-flight-and-roll-out-update.html
süti beállítások módosítása