Kérdezd a holdjárót!

2008.08.23. 04:00

Miközben immár majd' fél éve rohamléptekkel közelít a szovjet holdi robotok 1971-es ténykedéséről szóló cikkem a publikáláshoz, arról sem feledkezhetünk meg, hogy midőn a Lunohod-1 égi kísérőnkön poroszkált, más kerekek is szántottak barázdákat a holdporba. Nem, egyelőre nem az amerikai holdautók, hanem kis guruló kézikocsik nyomairól beszélek, melyeket az Apollo 14 űrhajósai huzigáltak maguk után az első tudományos szempontból valóban nagyon hasznos felfedezőúton, a Fra Mauro fennsíkon.

A legénység parancsnoka Al Shepard volt, aki 1961-ben, három héttel Gagarin után az első amerikai lett, akit űrrakéta hegyébe szíjaztak. Igaz, mindössze tizenöt perces szuborbitális repülése egy jó nagyságrenddel elmaradt a Vosztok Föld körüli repülése mögött, az amerikai társadalom mégis akkora ősvilági örjöngésben, örömmámorban tört ki az "űrugrás" hatására, amire a világháború győztes befejezése óta nem volt példa. Kennedy elnök ekkor, és talán csakis ekkor találhatott elég támogatásra hihetetlen kihívásával: embert küldeni a Holdra még az évtized vége előtt!

Ám Shepard számára a dolgok nem alakultak valami fényesen. 1963-ban belső füli betegséget, Manière-szindrómát diagnosztizáltak nála, mely egyensúlyvesztéssel, hányással és hasonlókkal járt. A betegségre nem ismertek gyógymódot. Az ilyesmi természetesen felér egy halálos ítélettel egy berepülőpilóta számára. Shepard, úgy tűnt, nem igazán kap negyed órás űrbéli kiruccanásánál többet a sorstól, ehelyett ő lett a nagyfőnök, aki (Deke Slaytonnal, a másik "kiszuperált" Mercury űrhajóssal együtt) arról döntött, hogy ki, mikor, milyen legénységgel repülhet. Ám, épp mikor Armstrongék már a holdraszállást gyakorolták, felbukkant egy kockázatos, de hatásosnak tűnő kezelés a Maniére-kórra. Egy kaliforniai sebész vállalta, hogy műtéti úton helyrerakja Shepard fülét. Az operáció sikerrel járt, Shepard visszakapta a repülő státuszt, és példátlan módon, mielőtt leköszönt aktatologató hivatalából, saját magát és full-újonc legénységét, Edgar Mitchellt és Stuart Roosát javasolta a következő szabad küldetésre, az Apollo 13-ra.

 

Roosa, Shepard és Mitchell

 

Ám döntését megvétózták, így a csapatot "átirányították" az Apollo 14-re, mondván, Shepard még nem szokott vissza eléggé. Ma már tudjuk, milyen jól jártak ezzel. Az Apollo 13 űrhajósai majdnem meghaltak az űrben, és így Shepardék lehettek a "return to flight crew", és az első csapat, mely nem a nagy lapos és unalmas bazaltsíkságokon, hanem egy geológiailag is igen izgalmas területen szállhatnak le a Holdra.

Shepard és Mitchell igen jól teljesítettek a Holdon, bár fő céljuk, a Cone-kráter megmászása nem sikerült, mert a holdi fura látási viszonyok (levegőperspektíva hiánya) megtréfálták őket, és pár száz méterre a kráter peremétől eltévedtek és vissza kellett fordulniuk. Ők hozták haza a legnagyobb kőzetdarabot (bár ez nem feltétlenül pozitívum), és Shepard golfozott először és utoljára a Holdon.

 

Mitchell és a térkép - elveszve a Cone-kráternél

 

A holdkomp-pilóta, Ed Mitchell igazi fura figura volt, és az mind a mai napig. Már ott figyelt neve mellett a PhD titulus, amikor űrhajósnak állt (az MIT-n szerezte aerospace engineering-ből). Hogy, hogy nem, mint sokakat másokat akkoriban, őt is magával ragadta az ESP (Extrasensory Perception) kutatásának divatja, így haverjaival kísérleteket szervezett, hogy a Föld-űr viszonylatban vizsgálják a gondolatátvitelt Zener-kártyák segítségével. Mindezt a NASA, sőt a legénység többi tagjának tudta nélkül! (Éjszakánként tolta, a hálózsákjában, zseblámpával...) 1972-ben, miután elvégezte teendőit, mint az Apollo 16 tartaléklegénységének parancsnoka, már le is pattant a NASA-tól, és ebben az évben ő és stanfordi haverjai fel is fedezték nekünk a fiatal Uri Gellert (Jesssz!). Azóta Mitchell többnyire úgy szerzett komolyabb publicitást, hogy hangzatos kijelentéseket tett arról, hogy "belső Pentagonos körökből" tudni véli, hogy Roswellben 1947-ben valóban földönkívüliek zuhantak le, és nem pediglen meteorológiai ballonok.

Múlt hétvégén, amint arról a bulvársajtó is beszámolt (én is onnan tudtam meg, sőt a Magyar Űrkutatási Irodát is azt hiszem én tájékoztattam róla :P), Ed Mitchell Magyarországra érkezett és előadást tartott nem tudom miről, egy agykontrollos-meditálós-newage rendezvényen. Oda potom 15000 HUF volt a beugró, amivel én természetesen nem támogattam meg a sarlatánizmus további hazai előretörését. Ugyanakkor a rendezvény ebédszünetében sikeresen átadtam az egyik Maxwell-egyenletes fizikuspólóMAT (nem volt idő újat venni, de tiszta volt) és egy szép Apollo 14-es bélyegblokkot az úrnak, aki akár így, akát úgy, mégis egyike annak a 12 földlakónak, akik egy másik égitestre tették a lábukat. 

 

Ezt a bélyeget kapta. Örült.

 

És! (Figyelem, itt jön a lényeg!!!) Egyúttal nyélbe ütöttünk egy különleges lehetőséget. Dr. Mitchell bevállalta, hogy szívesen válaszolna a Cydonia olvasóinak néhány kérdésére, egy "email-interjú" keretében. A probléma tehát adott: alant, kommentekben várnánk kérdés-javaslatokat, melyek közül a legjobb néhányat emailben Ed Mitchellnek szegezzük. Bár erős a kísértés, de nem szeretném, ha elharapódzna az ESP-UFO-agykonroll brutalizmus a Cydonián, egyrészt, mert ez egy űrkutatási blog, másrészt, mert erről rengetegszer megkérdezték már Mitchellt (ld. net). Azt hiszem enélkül is rengeteg kérdezni valónk marad egy Holdon járt embertől. A másik, hogy olyan kérdéseket próbáljunk generálni, amikre nem "túl hosszú" a válasz (idézet Ed Mitchell titkárnőjétől). Mondanom sem kell, mekkora megtiszteltetés ez, és milyen ritka lehetőség!

A kérdéseket szeptember 1-én válogatjuk ki, és küldjük el. Hajrá!  

A bejegyzés trackback címe:

https://cydonia.blog.hu/api/trackback/id/tr93628178

Netuddki. 2008.08.23. 09:17:21

Egy kérdés:
Hogy érinti Önöket, hogy a Csillagkapu főszereplőit sorra Önökről nevezik el? :)

WinG 2008.08.23. 09:26:58

After Apollo 13 had almost been a disaster, werent you afraid more of the trip than before?

Do you think it's possible for NASA to reach the Mars by 2037 according to NASA administrator Michael Griffin's words?

If you have the option to go back to the space (even with a private space company), will you go?

Do you keep in touch with the other Apollo-members who visited Moon?

Didn't you want to play golf on the Moon, or was there just only one ball? :D

iMi 2008.08.23. 09:34:43

Miért nem vittek egy teleszkópot a Holdra az egyik Apollóval? Felbecsülhetetlen lett volna a csillagászoknak.

anyám 2008.08.23. 09:51:28

wing kérdései arra utalnak, hogy vmi bulvárlapnak dolgozik. vagy csak nö. :D

FEARLESS · http://kaligula 2008.08.23. 09:54:07

Nagyon megdobbento,hogy ,mint egy volt urhajos,aki tisztaban van a Fizika lehetosegeivel,amik az Univerzumban mindenhol es mindenre egyforman ervenyesek -a Nasa es a S.E.T.I kutatasainak az idelatogato foldonkivuliek allasfoglalasaival szemben-figyelmen kivul hagyva a bizonyitasnak az egeto szukseget az ilyen rendkivuli dolgokban- mereszen azt allitja ,hogy E.T rendszeresen a Foldre latogat.
Mibol gondolja ,hogy csupan az urhajozasi multja es a logikai fejtegetese mentesiti a bizonyitas kriteriumai alol es hitelesebbnek tunik majd az on allitasa az emberiseg szkeptikus resze elott a tobbi ufokutato allitasanal?

Konrad · http://onlinemarketing.blog.hu 2008.08.23. 10:29:56

Egyszerű a kérdésem: visszamenne?

WinG 2008.08.23. 14:24:45

anyám: nem vagyok se no, se egy bulvarlap ujsagiroja. eloszor is nyilvan hulyeseg azt kerdezni, hogy miert nem vittek teleszkopot... talan mert nem volt neki hely? masreszt az nem "bulvar", hogy miert a csillagkapu foszereploi viselik az o nevuket? harmadreszt meg azt mindenki megkerdezi, hogy visszamenne-e, en kibovitettem azzal, hogy maganurvallalattal vallalna-e a dolgot.

en a velemenyere vagyok kivancsi ezekkel kapcsolatban, nem arra, hogy beszeljen a sajat tapasztalatairol a holdon, mivel azt kb. szazezer helyen lehet olvasni. engem erdekel, hogy tartja-e a kapcsolatot a tobbi apollossal, vagy azok teljesen elhatarolodtak tole, amiota ilyen urigeller-fan lett. erdekel a velemenye a mars-utazas lehetsegessegerol (mivel szerintem total kizart h 2037-re marsra utazzunk), erdekel a velemenye a maganurvallalatokrol, es poenbol kivancsi vagyok, miert nem probalta o is a "six iron"-t, ha mar a holdon volt.

oltogatni - legalabbis probalkozni - konnyu ugye, de ertelmes kerdesig mar nem jutottal el. jaj.

Hartree-Fock Cares · http://cydonia.blog.hu 2008.08.23. 15:49:11

Nekem tetszenek WinG kérdései. Köszönjük! Egyiket-másikat én is terveztem, hogy fölteszem neki.

teljesentudatlanbőcsész · http://cydonia.blog.hu 2008.08.23. 20:03:03

Bár ez is valószínűleg a "nem értelmes" kérdés kategória, de engem az érdekelne, hogy amikor a Holdon volt felfogta-e, hogy egy másik égitesten van, tudatosult-e benne, tudott-e neki ott örülni?

Másrészről mi a véleménye arról, hogy szükség van-e az emberes űrrepülésre akár a kutatás akár a népszerűsítés miatt, menjen-e ember a Marsra?

WinG 2008.08.23. 20:24:03

teljesentudatlanbőcsész: nagyon jo az elso kerdesed. en is sokat gondolkodtam ezen, hogy vajon milyen erzes lehet, kepes-e felfogni az ember, hogy hol is jar. en arra jutottam, hogy ezt csak akkor lehet, ha hosszabb ideig tartozkodik, akar eveket is. bar szerintem Mr. Mitchell megfelelo szemely ennek megvaloszlasara :)

powerhen 2008.08.23. 23:14:26

Rajzolt/irt valamit a Hold felszinen a porba?

bertrane (törölt) 2008.08.24. 00:12:11

-Megváltoztatta a Föld bolygóról alkotott képét az utazása?
-Visszatérése után mit látott másként életében?
-Mit érzett mikor "elvesztek" a Hold felszínén?

LLL 2008.08.25. 14:45:42

Milyen tárgyakat hagytak a holdon?
Vizsgálták e az előző leszállások nyomait, ott hagyott dolgaikat az apolló programban?

xtr 2008.08.25. 22:35:01

Hogy gondol vissza a holdutazásra? Mint egy régi szép emlékre, vagy most is elgondolkodtatja, "úristen, hol voltam" ?

Solo 2008.08.26. 20:47:56

- Mennyire követi figyelemmel a NASA-ban zajló belső politikai eseményeket?
- Elkeseríti, hogy az Apollo után hol tart most az emberi űrutazás?
- MIt tett volna másképp a NASA helyében?
- Szerinte változott valami mostanában a NASA-ban, hogy újra a haladást szolgálja és ne a bürokratikus pénz pazarlást?
- Mit tenne a NASA helyében másképp, hogy felgyorsuljon a fejlődés és ténylegesen történjenek előrelépések?
- MIt vár az elnökjelöltek űr politikájáról, mire lehet számítani?
- Lát rá esélyt, hogy 2020-ig eljutunk a Holdra?
- MIt gondol a NewSpace előretöréséről, lesz létjogosultsága már a következő évtizedben?
- Megkörnyékezte valamelyik privát cég tanácsadónak?
- Egyáltalán benne van még a vérkeringésben? (vagy tök feleslegesen teszek fel ennyi kérdést)

Hartree-Fock Cares · http://cydonia.blog.hu 2008.08.26. 22:49:30

Dr. Mitchell, are you a turtle?

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2008.08.27. 21:37:32

Gratulálok H-F C!

Arra mondjuk kíváncsi vagyok, hogy email-ben hogy jönne át erre az utolsóra a válasz...

Jesterrr 2008.08.29. 16:05:02

-Ther are no Moon-mission photos, where we can see the stars. What was the Moon's skyscape look like?

-How did you feel about the thing. You are on another "planet"?

jabozeo 2008.08.30. 09:48:27

Do you have a proof (for yourself not for others) what you believe. Or you just like to believe it and trying to find a a proof?
süti beállítások módosítása