Érdekes linket kaptam minap Pétertől (thx, küldjetek minél több levelet érdekes linkekkel, megírom, csak idő kérdése). A Planetary Society egyik oldalán összegyűjtött egy rakás képet, szinte az összes létező szondától, a Lunar Orbitertől kezdődően az Apollon át a Kaguya-ig. Az ottani bevezetőt olvashatjátok itt, szabadfordításban.

Zond

A Lunar Orbiter volt az első olyan eszköz, ami a Hold felett felkelő Földről készített képet, de csak az Apollo program és képei törékeny bolygónkról voltak azok, amik örökre megváltoztatták azt, ahogy sárgolyónkra tekintünk. A nyugati világban kevésbé publikáltan, de ezen eseményekkel egyidőben a szovjet Zond űrszonda volt a másik, hasonlóan drámai felvételeket rögzítő eszköz közel a Holdhoz, illetve később a Clementine szonda.

Ahogy az űrszondák célpontjai egyre távolodtak lettek a hazatérés lehetősége nélkül, úgy irányítóik gyakran készítettek képet a távolodó Földről, Holdról. Így búcsúzott a Mariner 10 és Voyager 1, Mars Odyssey és a Venus Express. Egyéb járműveknek, hogy elérjék távoli céljaikat, gravitációs ingamanővert kellett a Föld mellett végrehajtaniuk. Galileo, Hayabusa, Rosetta és a MESSENGER mind fotózott, videózott, mint egy megkergült japán turista, mikor elrepültek bolygónk mellett.

Néhány bolygóközi vándor, mint a Voyager 1, Mars Global Surveyor, Cassini, Deep Impact, sőt, még a Spirit marsi robotjármű is képes volt kameráját a Föld felé fordítani, és megmutatni, hogy látszódunk-e a messzeségben.

A felvirradó "Nemzetközi Holdkutatás Évtizede" pedig már olyan nagyfelbontású videókat, képeket juttat el hozzánk, mint a Kaguya felvételei... kíváncsi vagyok mikor lesz az első webcam a Holdon.

A bejegyzés trackback címe:

https://cydonia.blog.hu/api/trackback/id/tr97553161

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Herlock Sholmes 2008.07.04. 15:12:33

minnél = minél
távolodtak lettek, a hazatérés lehetősége nélkül úgy irányítók = távolabbiak lettek a hazatérés lehetősége nélül, úgy irányítóik

kiss lajos 2008.07.04. 16:07:29

nem szabad a tényleg gyors fordításban ilyen apró hibákat keresni. te le tudtad volna a japán szöveget fordítani?

papagály 2008.07.04. 16:09:51

nem szabad egy valóban gyors fordításban apró hibákat keresni. hibásan is érthető. te le tudtad volna fordítani?

Herlock Sholmes 2008.07.04. 16:54:28

1./ Az első hiba konkrétan durva helyesírási.
2./ A második durva magyartalanság.
3./ Le.

plb 2008.07.04. 17:21:34

Nekem ennél sokkal, de sokkal rosszabb a helyeseírásom. És?

ati 2008.07.04. 17:29:48

Mit szóltok a képekhez, sutyerák banda?

gaius baltar · http://cydonia.blog.hu 2008.07.05. 14:18:55

koszonom a korrekciokat, es kernem a kesobbiekben is, ebbol tanul az ember. javitom is majd, ha kicsit tobb idom lesz.
süti beállítások módosítása