Re: Olasz űrsikló

2007.03.09. 15:27

Az indexen a minap olvastam egy cikket, amin meghökkentem. Ez önmagában még nem kimondottan érdekes, azonban hírfogyasztásom igen magas mértékét figyelembe véve nem gondoltam volna, hogy innét értesülök majd először egy űrkutatást érintő eseményről, ráadásul a téma is igen hangzatosnak tűnt.

"Olaszország sikeresen tesztelt egy űrsiklót" áll az igen hangzatos cím az MTI írásában (hangzatos, mert az ember az "űrsikló" szót hallva azonnal a Space Shuttle-re gondol, ilyen komoly dologról itt szó sincs).

 

Az olasz űrkutatási hivatal csütörtökön bejelentette, hogy sikeresen zárult a Castor típusú pilóta nélküli űrsikló első sztratoszférikus kísérleti repülése.

Na ez már kicsit pontosabb. Nem kívánom a cikk tartalmát itt elismételni, teljesen korrekt, más források is megerősítik.

A többiek is

Fontos megemlíteni, hogy egy-egy ilyen repülés - bár fontos demonstrációs állomások - nem jelentenek túl sokat. Igen sok tervezetről, ejtésről hall az ember, hogy aztán soha többet ne.

Pár évvel ezelőtt a 2002-es brémai IAC-n (egy nemzetközi űrkutató konferencia) láttam egy modellt a német tervezetről, egy gözhajtású (!), vízszintes indulóállású űrrepülőgépről, aminek később 2004 májusán már nagyobb modellje is repült, igaz csak 2400 méter magasságból ejtve, majd magától landolt. A tervet Phoenix-nek hívják, a tervezők reményei szerint az űrszállítmányok 15000 $/kg-os árát a 2020-ra elkészülő technológia megfelezné.

Az újrafelhasználható indítóeszközfejlesztésben Kína sem akart lemaradni, de sajnos néhány hírtől eltekintve nem sok aktuális információt sikerült a projectről egyelőre előbányászni. Terveik szerint szintén 2020-ra előállnának egy saját űrrepülőgéppel - meglátjuk, volt már ebből hír régebben is.

Van mire hajtani

A sok fejlesztés nem véletlen. A NASA 2010-re nyugdíjba küldené az összes addigra még egyben maradó űrsiklóját, így a következő generációs teherrakéták, és emberes űrhajók kifejlesztéséig igen nagy verseny várható a Nemzetközi Űrállomás fenntartására. Jónéhány mostanában szárnyra kapott amerikai magánfinanszírozású cég, mint például a Rocketplane Kistler egyik ága készül fejlesztésekkel az időszakra.

A bejegyzés trackback címe:

https://cydonia.blog.hu/api/trackback/id/tr2544737

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lacalaca · http://lacalaca.blog.hu 2007.03.09. 20:25:05

Ilyesmi fejlesztési boom volt a Shuttle-ok születése előtt is, ha jól tudom. Hirtelen mindenki shuttle-t akart építeni. Aztán csak az oroszok jutottak el a Buránig.

Gaius Baltar · http://cydonia.blog.hu 2007.03.10. 17:33:53

errol valami informaciod, referencia esetleg van? nem vonom ketsegbe, csak kivancsi vagyok ra.

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2007.03.10. 20:37:05

Most visszaolvasva kicsit pontatlan a fogalmazásom, meg az emlékezetem is...
Szóval inkább a Shuttle-ok elkészülte után-közben születtek mindenféle tervek újrafelhasználható és/vagy single-stage űrhajókra. Amit találtam hirtelen:

Bor/Spiral - Szovjetunió, a Burán program előtt és mellett
www.buran.ru/htm/molniya4.htm

Hermes - ESA, a 80-as évek alatt, törölték
en.wikipedia.org/wiki/Hermes_(shuttle)

HOTOL - brit single-stage projekt, törölték
en.wikipedia.org/wiki/HOTOL

HOPE - japán shuttle program, ők sokáig húzták, de csak modellekig jutottak
en.wikipedia.org/wiki/HOPE-X

És végül az orosz Shuttle-program, ami a legtovább jutott a Burán/Ptyijka párossal...

Nevek forrása az Űrtan c. könyv az SH-Atlasz-sorozatból.

Gaius Baltar · http://cydonia.blog.hu 2007.03.10. 20:53:01

ez erdekes, kosz.

Errol jut eszembe a Kliper program: en.wikipedia.org/wiki/Kliper

Na ha birom meg, akkor osszeszedek ezekrol egy osszefoglalo cikket. Erdekes, hogy szepen lassan lemondtak a raketa oldalara szerelt szerintem amugyis agyament koncepciorol, es ehelyett a csucsra allitott repuloket kezdtek el tesztelni.
süti beállítások módosítása